Az előző cikket azzal az üzenettel zártam, hogy mindig van megoldás. Mindig. Akkor is, ha most még nem tudod, mi az. Akkor is, ha az nagyon más típusú megoldás lesz, mint ami akár egy héttel ezelőtt lett volna. Ebben a hirtelen és drasztikus változásban a hogyanokon és a miérteken is el kell gondolkodnunk. Csináljuk együtt!
Most olyan úton megyünk, olyan gondolkodási térképünk van, ami eddig egy másik célhoz volt kitalálva. Nem az utunkat változtatta meg a vírus, hanem a céljainkat. Az utunk, a hogyanunk ránk van bízva. Ez az út egyszeri és megismételhetetlen, akkor is, ha nehéz. Soha senki nem járt még rajta, és te sem tudsz kétszer. Az utat te varázsolod. Érdemes tudatosítani, hogy bár nagyon befolyásolnak a külső körülmények, vannak dolgok, amelyekre igenis nagy ráhatásod van. Mindenen túlleszünk, el is múlik, de nagyon nem mindegy, hogyan történnek a dolgok velünk.
És igen, most varázsolnunk kell. De a vírus ebben is segít. Megmutatja, bebizonyítja nekünk, hogy attól, hogy valami láthatatlan, még nem lehetetlen. Hogy bár nem látom, mégis látható hatással van az életemre.
Néhány segítő kérdés, amit érdemes magadnak megválaszolni, mert erőforrásodul szolgálhatnak a válaszok:
A múltunkban és családi örökségeinkben még a legnagyobb traumák mellett is ott vannak a „megoldókulcsok”. Ezek azok a megküzdések, amelyek erőforrások. Keresd meg, töltekezz belőle és tudd, hogy ez a túlélő ösztön mindannyiunkban ott van. Mozgósítanunk kell. Bátor szívvel.
Ha van lehetőséged, beszélgess idős szülőkkel, nagyszülőkkel, el tudják mesélni a csodákat.
A csodákat, a „véletleneket”, a nem várt életmentő fordulatokat ki-ki saját ízlése és hitrendszere szerint tulajdonítja valakinek:
És aztán – hitednek megfelelően – érezd át a nyugalmat, amit az a hit adhat, hogy az élet él, és élni akar. Hogy van egy rendező elv, egy magasabb minőség, ami egy jó struktúra mentén előre halad a fejlődésben (akkor is, ha van ellene kifogásod). Ahogy a test megbetegszik néha és talán az egyes sejtek nem tudnak hinni a gyógyulásban, a betegség értelmében és nem hisznek az Emberben (mert nem látják), mégis van gyógyulás, mégis van fejlődés és mégis van Ember.
A következő részben a krízisről, mint lehetőségről gondolkodhatunk együtt…