Menekülj előre!

A gyár üres, még ma is megnéztem, tényleg az. A tátongó, hatalmas tér ráül a lelkemre. Serceg valami neon, az ajtóban állva már nem érzem az öltöző jellegzetes szagát sem. Az évek során még valahogy azt a gyermekkoromat idéző dezodorok összekeveredett illatát is megszerettem, amit a műszak kezdés előtt fújtak magukra a kollégák. És biztosan hiányozni fog a bankautomata szaga is. Negyven évig azt sem tudtam, hogy van neki.

Vége. Bezárt a gyár, 11 éves volt. Ez az írás most valami búcsúféle, gyászszertartás, kell a lelkemnek. Belejöttem már, annyit búcsúztam ebben az évben, mint összesen egész életemben sem, és a végső, év végi még vár rám. De addig is kiírom magamból, hátha te is találsz benne használható gondolatot.

Végigkövetni, benne lenni, HR oldalról irányítani egy olyan folyamatot, amely közel kétszáz ember életét befolyásolja és változtatja meg örökre, az nem csak mély és fájdalmas, de olyan intenzív tanulóterep is egy magamfajta HR vezetőnek (is), amiért mások évekig járnak ilyen-olyan elméleti képzésekre (és sosem jutnak az „élmény” közelébe). A stressz, a változás, a bizonytalanság, a kényszerített váltás, a ragaszkodás, a düh, az elengedés olyan változatosságát, mélységét és magasságát éltem meg ebben az évben, amely nem múlik el nyomtalanul. Ez már biztos.

És most a búcsú, egy tiszta, új kezdetért…

Búcsúzom tőled, aki, amikor bejöttél hozzám, hogy aláírd a munkaviszony megszüntetésről szóló dokumentumodat, olyan sápadt voltál, hogy hoznom kellett egy pohár vizet. Hosszan rázott a néma zokogás, és én hagytam, hogy elsírd minden könnyed. Csendben ültünk, kicsit megszakadt a szívünk. Aztán elmondtad, hogy szerettél itt dolgozni, jó volt a csapat és hogy aggódsz a felvett hitel miatt. Félmosollyal az arcodon megcsillant a remény: hátha találkozunk még másik munkahelyen… Többet nem találkoztunk, táppénzre mentél.

Búcsúzom tőled is, még az aláíráskor is megnevettettél, poénra vetted az egész szituációt, és azt mondtad, hogy meló mindig van, csak kedv kell hozzá, hogy megfogjuk a végét. Meg hogy olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Vigyorogtál és én úgy csináltam, mintha nem látnám, hogy remeg a kezed, amikor aláírod…

Búcsúzom, igen, tőled is, pedig rám csaptad az ajtót. De nem haragszom, talán ott az elején még nem értetted, hogy egyszer mindenki sorra kerül. Én is. Hosszan firtattad, hogy miért pont te, miért épp most és bírósággal is fenyegetőztél. Meg sem próbáltál higgadt maradni, okoltál, vádaskodtál, vad és dühös voltál. Volt néhány jó évünk együtt, még most sem értem, miért így kellett…

Búcsúzom tőled is, te született diplomata. Feszes és kimért voltál, még ilyen nehéz helyzetben is, kérdés és érzelem nélkül írtad alá, épp hogy meghallgattál. Kimenekültél a szobámból, munkahelyen érzelemnek helye nincs, ugyanolyan feladat ez is, mint a többi. Szépen végrehajtjuk, van célunk, hozzárendelt határidők, felelősök és stake-holderek, mérőszámaink és lesz búcsúvacsora, tehát a projekt-zárást tankönyvszerűen megünnepeljük. Viszlát.

Búcsúzom, tőled, akitől búcsúzni sem volt alkalom, mert egyszerűen csak nem jöttél többet dolgozni. A hír, hogy bezárunk, azonnali cselekvésre késztetett, annyira sürgetően, hogy se elköszönni, se leszámolni nem jöttél be. De a búcsú neked is jár, köszönet a tanításért.

Búcsúzom, a szívemnek legkedvesebbektől is. Akik a végsőkig 110%-on dolgoztak, az utolsó hónapokban már azon, hogy lebontsák mindazt, amit éveken át építettek. Ugyanolyan szorgosan szedték szét mindazt, mint amiért hihetetlen energiával dolgoztak éveken át. Mély főhajtás és elismerés azért, mert hűek tudtak maradni önmagukhoz, felelősséggel, szorgalommal végezték azt a munkát is, ami pedig már egyáltalán nem volt a szívük csücske. Már nem a cégért csinálták, hanem magukért. Hogy emelt fővel távozhassanak. Mindannyian új munkahelyen kezdtek, sokan másnap…Értékes emberek, értékes munkaerők.

Nehéz körülményekben az emberekből hősök vagy árulók lesznek. Mint egy „semmikülönös”, klasszikus drámában. Hála a tapasztalásért.

Nah, hát a múltnak vége, ezennel visszaveszem saját életerőmet és arccal az önmegvalósítás felé hamarosan jelentkezem. J Számítok rád!