Menekülj előre!

Öt évvel ezelőtt, egy szeszélyes áprilisi napon hirtelen jött ötlet alapján kaptam-fogtam magam, és előremenekültem. Akkor fél éves kislánykám mellett szellemi kihívásra vágytam, a gyerekdalok világából – ha csak heti egy-két órára is – szakmailag pezsdítő, intellektuálisan karbantartó tevékenységre, amivel segítek másoknak, ugyanakkor én magam is építkezem, kicsit kiszámíthatóbbá teszem a jövőmet. Elindítottam tehát a blogomat. És eközben lettél te az olvasóm vagy az ügyfelem, szia! J Még mindig szeretek veled kapcsolódni így a sorokon keresztül, jó hogy itt vagy, igazából mindegy, hogy mióta. A lényeg, hogy valamiért olvasod ezeket a sorokat, már önmagában ezért is köszönlek. Személyes vallomásokkal folytatom, semmiképp ne kattints most tovább, ha … csak vicceltem, gyere! J

A tősgyökeres Előremenekülők tudják, hogy a gyessel együtt a 19 éves munkaviszonyomnak is vége lett és a nagyívű terveimet „oldalbalökte” egy visszautasíthatatlan multis ajánlat. És most, most itt egy újabb mérföldkő – öt éves a blog. Változás-illat van a levegőben, ilyen év ez, fordulatos. Már látszik a szakmai életem következő mérföldköve, de mellette jókora stop-tábla is van. Az élet most is egészen más irányba visz, mint gondoltam, úgyhogy ezúton is csókoltatom a HR-eseket, akik imádják megkérdezni, hogy „Hogyan látja önmagát 3-5 év múlva?”… Ebben a pillanatban pont nem tudom. J Mint ahogy 3-5 éve is másképp gondoltam a mostani jelenemre. És szép a tervezés, tényleg fontos, hogy tudd, melyik kikötőbe tart a hajód, mi az, aminek energiát adsz, amire vágysz. De közben változnak a körülmények, pirignek-pörögnek az események, nyerhetsz a lottón, bezárhat a gyár, ahol HR vezető vagy, ilyesmik. Úgyhogy ha én lennék, aki holnap interjúztat téged, sokkal inkább akarnám megtudni rólad, hogy hogyan veszed a gyorsan változó környezet akadályait, tudsz-e rugalmasan alkalmazkodni és regenerálódni, ha kell. Szerintem már nem az a fontos, hogy mi a célod, hanem hogy megvannak-e a megfelelő kompetenciáid ahhoz, hogy az odavezető úton túlélj, boldogulj, húzol-e a szembeszélben is vagy feladod az első nehézségnél. A kudarcok, veszteségek földbe döngölnek vagy kis vergődés után Főnix madárként szárnyalsz tova? Vállalsz-e felelősséget vagy buzgón hibáztatsz-e inkább másokat?

De én mostanában nem interjúztatok.

És a lottón sem nyertem. Pont a másik.

Csoportos létszámleépítést bonyolítani, összepakolni és majd utolsóként lekapcsolni a villanyt nem annyira funny, még akkor sem, ha a bezárás HR szakmai szempontból – hát, hogy is mondjam csak -, meglehetősen tágas teret biztosít a tapasztalatszerzésre. És tényleg, krízishelyzetben minden egyes nap meglepetés. Az emberek minden napra tartogatnak újdonságot, új színeket hoznak a szürke hétköznapokba, megvillantva megküzdési stratégiájukat – vagy annak hiányát. (Nyugi, szedek MagneB6-ot! J)

No, a lényeg, hogy ha már ennyire benne vagyok, ezennel itt a blogon is lezárok egy korszakot. És persze nyitok egy újat. Hogy öt évre-e, azt nem tudom, majd improvizálok. A lényeg, hogy ezentúl nem csak az álláskeresés kihívásaiban (gyötrelmeiben) szeretnélek segíteni, hanem a munka világában, a karrierváltás körüli válságokban is. Úgy szeretném, ha tudnád, hogy mindig minden és mindenki lehet jobb, élhetőbb, boldogabb, ügyesebb. Olyan jó lenne, ha nem elégednél meg azzal, hogy a munkaviszonyhoz – akár a létrejöttéért dolgozol, akár a végét szenveded el -, kizárólag a stressz, a düh, a kudarc és a feszültség-élmény kapcsolódjék. Nem kisebb célt tűztem ki célul, minthogy ebben a következő öt évben beszélgessünk valami olyan irányról, amiben nem rendelődsz felé vagy alá, nem szenvedsz vagy belehalsz, nem fásulsz vagy kiégsz, hanem olyan kis simán, magától értetődő módon partneri viszonyt alakítasz ki, érdekérvényesítesz, kiegyensúlyozott vagy és elégedett, békét érzel a szívedben és örömöt élsz át. Állásinterjú vagy munkavégzés közben. Vagy akár akkor is, amikor az egésznek vége van.

Mit gondolsz, tetszhet ez neked? Ki is fejezed a tetszésedet? J