Menekülj előre!

Figyelem, műsorváltozás!

Olvasói kérdésre válaszolva még egy bejegyzés a nemzeti kultúrák ürügyén, mielőtt a vállalati kultúrára fordulnánk rá.

A nemzeti kultúrák hatásának kapcsán kaptam egy kérdést: „Ha már belekerültünk egy „kultúrsokkba”, ez hogyan kezelhető?”

Annyira helyén való a kérdés, hogy szinte sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe. :)

Mielőtt azonban végigvenném az ezzel kapcsolatos gondolataimat és tapasztalataimat, előzetesen néhány szó az „értelmezési tartományról”.

• Kultúrsokk többféle is lehet.
  Ha követjük a blog gondolatmenetét, akkor a nemzeti, szervezeti, szakmai és egyéni kultúra területén is érhet „sokkhatás”. Tág értelemben akkor beszélhetünk erről a jelenségről, ha olyan környezetbe kerülünk, amely a megszokottól jelentősen és megfelelő átmeneti/akklimatizálódási időszak nélkül eltér.
  Nagyjából két fő kultúrsokk-fajtát tudok elképzelni: az egyik, amikor te kerülsz számodra „idegen” és erősen ható környezetbe (pl. külföldre mész tanulni, vagy hirtelen felindulásból belépsz az idegenlégióba). A másik, amikor te magad ugyan a saját kulturális környezetedben maradsz, de ebbe egy erősen ható, másik kultúrát képviselő tényező lép be. (Például a munkahelyeden a közvetlen főnököd egy, a közelmúltban Magyarországra kinevezett indiai ember, vagy a testvéred meghívja hozzátok két hét vendégségbe a legutóbbi kirándulása során megismert perui sámánt.)
  A továbbiakban az első fajta kultúrsokkról igyekszem beszélni, miközben remélem, hogy a második fajta kezeléséhez is találsz majd hasznos gondolatot.
• A kulturális különbségek mindenkire máshogyan hatnak.
  Természetesen vannak jól azonosítható tünetek, minták, kezelési stratégiák, de a személyiségünk különbözőségéből adódik, hogy nem egyformán reagálunk. Tehát olvasás közben azért gondolj arra, hogy te inkább az évente gyakran külföldre utazó, barátkozósabb, utcai kifőzdék kínálatát bátran kipróbáló fajta személy vagy, esetleg ellenkezőleg, a váratlan hatásokat kerülő, a megszokott környezetedet nehezen elhagyó típusba sorolod magad. Az általam leírt gondolatok tehát nem egyforma mértékben érvényesek mindenkire.

 Azért merek viszonylag hosszabban írni a kultúrsokkról, mert párszor személyesen is átéltem. Magam vállalkoztam a „kihívásokra”, tehát a nyitottságom megvolt hozzá. Mégis, az első két megpróbáltatás komolyan megviselt. Az azt követő hasonló alkalmak már nem értek készületlenül, de minden korábbi tapasztalatom és tudatos odafigyelésem ellenére is kemények voltak. A középiskola után eltöltött egy éves sorkatonai szolgálat, az azt követő 5 év a Szovjetunióban, pár hónapos vietnami tartózkodás, egy fél éves USA tanulás, pár külföldről érkezett főnök tapasztalatai után van néhány dolog, amit szívesen megosztok.

• A kultúrsokk annál nagyobb, minél kevésbé készülsz fel rá.
  Noha nem lehet mindent előre látni és lélekben kicsit bele is élni magad, mégis azt javaslom, ha teheted, készülj rá.
  A katonaságra (amikor még volt sorkatonai szolgálat) próbáltak készülni a fiúk. Barátok, ismerősök, a „köznyelv” bőven adott muníciót a felkészüléshez. Nem tudom mi lett volna, ha teljesen váratlanul és előkészítés nélkül kell bevonulnunk. Noha tudtuk, hogy nagyjából mi és hogyan vár ránk, az első pár nap, pár hét komoly erőpróba volt. Az addig megszokott családi, középiskolai, stb. környezettől radikálisan eltérő miliőben sokan és hosszú időn keresztül ébredtünk gyomorgörccsel, fejfájással, értetlenül, frusztráltan. Semmi nem úgy működött, mint korábban. Sem a fizikai körülmények (az egyenruha kötelező viselete, a honvédségi körletek lepusztult, ám kínosan takarított állapota, a korlátozott fürdési lehetőségek, a bezártság, a fegyverek közelsége és napi szintű „fogdosása”, stb.), sem az emberi viselkedés (ismeretlen emberek hirtelen egymásra utaltsága, a szinte teljesen új „funkcionális nyelv”,  a ranglétra szerint végrehajtott utasítások tömkelege, az önálló „lét” hiánya, a tervezett vagy ad-hoc módon sikerülő megalázások, a fizikai kondíció és a katonai viselkedés javítása érdekében végzett, akkor értelmetlennek tűnő gyakorlatok, a valóban érezhető kiszolgáltatottság – és még sorolhatnám… ) nem hasonlított arra, amiben addig éltünk.

Sejtettük, hogy ez valami „férfias” dolog lesz, de igazából nem tudtunk felkészülni rá. (Noha valószínűleg kevés olvasó számára releváns ez a példa, mégis helyén valónak érze. Nem lehet nem érzékelni a párhuzamot egy olyan munkahellyel, amely a legdurvább álmainkat is felülmúlva dolgozza meg a lelkünket. Ott talán annyi a könnyebbség, hogy egy munkahelyről általában ki lehet lépni, míg a sorkatona szolgálat nem feltétlenül erről volt nevezetes...

A katonaság után lélekben már kicsit edzettebben érkeztem meg Moszkvába. Tanultunk az országról, a városról, ismertük a nyelv alapjait, még felkészítő beszélgetésben is volt részünk. Viszont azt senki nem mondta, hogy ott a kollégiumban milyen lesz a szag, hogy a csótányok gyakorlatilag lakótársaknak számítanak, hogy a buszra csak komolyabb fizikai erő, vagy ravaszság bevetésével lehet feljutni, hogy a boltokban nem azt veszek, amit szeretnék, hanem ami éppen van, hogy ott olyan nyelven beszélnek, amit mi nem tanultunk, az csak hasonlított rá. 

Ezen a tájékozódás, felkészülés szempontjából kiszolgáltatott helyzeten most már sok minden segít. Az internet elérhetővé tesz gyakorlatilag minden szükséges ismeretet, információt. Elérhetőek olyan emberek, közösségek, amelyek tanácsot adhatnak. Van tehát honnan felkészülni. És érdemes is. (Persze ha van rá lehetőséged.)

• Ha a felkészülés után/helyett belekerültél a kultúrsokk veszélyét hordozó helyzetbe, van pár dolog, amit tudatosan tehetsz.
  • Az első tanácsom – személyes tapasztalatom és személyiségem okán persze – kicsit eltér a több helyen is olvasható javaslattól. Szerintem a legjobb, ha nem állsz ellen az idegen környezetnek. A legjobb eredményt akkor érheted el, ha valamilyen módon elfogadod, hogy „ez most más”. Ez a fajta nyitottság, a környezeted tudatos (ésszel vagy nyitott szívvel történő) elfogadása nagyon megkönnyíti a dolgod.
    Azt hiszem ez az a terület, ahol a személyes képességek, készségek, motiváció miatt nagy különbségek lehetnek közöttünk. Van, aki már az első nap vesz magára egy olyan ruhadarabot, amit a helyiek jellemzően viselnek, az első vacsorát rögtön egy helyi vendéglőben költi el, megnézi a helyi tévé kínálatát, tömegközlekedik egy kicsit, tehát gyorsan beleugrik a kultúrába, mint tapasztalt úszók a vízbe. Ha megpróbálsz ellenállni és minden erőddel kivonni magad a kultúra hatása alól, az csak időlegesen fog sikerülni és nem érzed magad jól közben. Erre a rezisztenciára csak akkor érdemes törekedni, ha valóban tudsz olyan mikrokörnyezetben élni, ahol meg tudod magad óvni az „idegen hatásoktól”. (Lásd a kínai negyedek példáját.) De ebben az esetben se reménykedj abban, hogy hosszú távon meg tudod óvni magad az „idegen, ellenséges” környezet hatásaitól. És arra is készülj fel, hogy ha a nyitottságod, alkalmazkodó képességed ilyen alacsony szintű, akkor egy esetleges hazatéréskor ugyanúgy fogsz szenvedni. Könnyen találhatod magad az „itt sem jó, ott sem jó, sehol sem jó” helyzetben.

• Használd a nyelvet, amennyire csak tudod. Ha jól beszéled mind a formális nyelvet, mind pedig a nyelvben kódolt kultúrát, hamar csökken a kultúrsokk kockázata. Ha nem beszéled jól a nyelvet, de igyekszel, próbálkozol kommunikálni, akkor a környezeted sem kívülmaradni szándékozóként, hanem beilleszkedni, megismerni szándékozóként könyvel el. Ez pedig neked jó. :)
• Használd ki a lehető legtöbb lehetőséget a kultúrával való ismerkedésre. (Londonban ennek például kiváló eszköze a pub-ok céltudatos és kitartó látogatása. :)  Moszkvai tapasztalat, hogy az akkor virágzó „sörbár” intézményrendszer sok külföldről érkezett diákot lendített át bizonyos holtpontokon. Londonban már ezt hasznosítva, céltudatosan törekedtem a napi szintű „merülésre”, amelynek eredményeként hamar megtanultam a „hogyan kérjünk”, „hogyan vásároljunk”, „hogyan beszéljünk Magyarországról úgy, hogy közben a beszélgető társ láthatóan és szorgalmasan igyekszik minden angolnak szánt szavunkat lefordítani angolra” területeken otthonosan mozogni.) Nézz tévét, menj moziba, járd be a várost gyalog. Keress egy „támaszpontot” magadnak, akit bármiről megkérdezhetsz anélkül, hogy kényelmetlen volna. Nekem ez a Szovjetunióban az egyik csoporttársam volt, aki az első napokban levette, hogy tipródok erősen és még a megfelelő köszönési forma kiválasztása is gondot okoz, nemhogy a metrózás íratlan szabályainak elsajátítása. Ő magyarázta el, hogy az egyetemen miért a vécében dohányzik mindenki, hogy miért mackófelsőt vesznek a fiúk a zakó alá, hogy az egyetemi menzán melyik a többé-kevésbé veszélytelen étel, hogy a bolt előtt vodkásüveggel álldogáló emberek kézjelei mit jelentenek és megannyi hasznos dolgot, amit ugyan biztosan megtudtam volna, de sokkal hosszabb idő alatt és nehézségek árán.
  Egy munkahelyi vezetőm „ciklonként” robbant be a szervezetbe. Különösebb késlekedés nélkül nekilátott mindent megváltoztatni. Ez önmagában még nem lett volna szokatlanul terhelő, viszont a határidők... Mindent  azonnal és elsőre szeretett volna, az e-mailekre elvárta a legfeljebb 20 percen belüli választ, a telefonhívásai kiszámíthatatlanul érkeztek és rövid, roppant célratörő módon zajlottak. Nem értettük, mi ez a demonstratív és egyben mindenkit hanyattsöprő lendület . Aztán rövid idő alatt, némi önéletrajz-nyomozás és „sorok közt olvasás” eredményeként kiderült, hogy valószínűleg két tényező erősíti egymást. Az „új seprű jól seper” motiváció kiváló összhangot talált a korábbi FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) jellegű munkahelyen megszokott határozottsággal és munkasebességgel. Mivel nekünk ez utóbbi munka kultúra idegen volt, nem kevés idegszál pattant el, míg megértettük, mi az elvárás és miért is olyan, amilyen. 
  
  
• Ha a fentiek ellenére mégis megérintett a kultúrsokk, igyekezz tudatosan enyhíteni a tüneteit.
  Eddig már többször említettem a kultúrsokk fogalmát, de még nem tisztáztam, mit értek/értünk alatta: A kultúrsokk számomra az az állapot, amit az ismerős, megszokott szociális érintkezési jelek, szimbólumok megszűnése okoz. Ha semmi sem úgy működik, ahogy korábban. Amikor azt érzed, kirántották alólad a talajt, nincs kapaszkodó. Vagy - és ugyan ez a kevésbé jellemző, - az új, már megszokott környezetedből mész haza és a régi, az emlékeidben nagyszerűként élő eredeti kultúra tűnik roppant idegennek.
  A „sokkhatásnak” tehát két fő összetevője van és mindkettő szükséges egyszerre: a környezeti változás mértéke/mélysége, illetve a változás sebessége. (Könnyen belátható, hogy a bármilyen gyorsan bekövetkező, de  kis változást ugyanúgy nem éljük meg sokkhatásként, mint a nagy változást, amelyre azonban van időnk felkészülni.) A kezelés is ezeket a tényezőket veszi célba.
  • Legyen egy pár stabil dolog az életedben, ami kisegít, ha nagy a gond. Egy könyv, zene, pár telefonszám, fotók, egy hely, ahol normálisan, otthonosan érzed magad, bármi. Sportolj, ha már úgy érzed, „szétmar” a környezeted.
    Az egyetemen nekem a zene volt a kapaszkodó. Ha már nagyon fájt a távollét, a szokatlan környezet „dörzsölő hatása”, akkor enyhülést adott egy lemez vagy egy kazetta. És ezért is volt, hogy rengeteg hangversenyre jártam. Az volt bőven és kiváló minőségben elérhető. Ez lett az egyik sztenderd kapaszkodóm az 5 év alatt.
    
    
  • Beszélj minél többet az érzéseidről és figyelj a válaszokra.
    Minél több gondolatod, érzésed osztod meg, annál nagyobb esélyed van, hogy érdemben tudnak segíteni. (Ehhez persze az kell, hogy erre te is nyitott légy. És az is természetesen, hogy beszéld az adott környezet nyelvét.)
    Az USA-ban számomra az egyik legfrusztrálóbb viselkedési forma a közlekedés volt. Idegesített, hogy – szerintem - nem tudnak vezetni, hogy tötymörögnek, hogy nem lehet egy rendeset előzni, hogy a lámpánál úgy indulnak a V6-ossal, mintha mindig tükörjégen lavíroznának. Párszor el is panaszkodtam magam. Addig tettem ezt, amíg el nem mondták, hogy mennyibe kerül egy szabálysértés, milyen a rendőri igazoltatás rituáléja, milyen esetekben állítanak meg könyörtelenül, milyen eszközökkel mérik a sebességet. Egy ilyen fejtágítás után olyan szépen simultam bele a tötymörgésbe, hogy a legkekecebb rendőr se tudjon fogást találni rajtam…
    Vietnamban rengeteg dolgot nem értettem. Apróságok miatt „ítélkeztem” emberek felett anélkül, hogy tudtam volna a viselkedés okát. Jellemző példa: a szállodában elfogyasztott vacsora után sétáltunk a tengerparton. Ott láttunk néhány helyi embert, akik egy pici tűzhely mellett guggolva forró vizet iszogattak. Az első reakcióm az volt, ezek mennyire igénytelenek. Aztán megtudtam, hogy ezek az emberek azért isznak forró vizet, mert a forralatlanul fogyasztott víz fertőző, teafűre pedig nincs pénzük, valahogy tehát meg kell oldaniuk a helyzetet és ezt ilyen közös „teázás” keretében, beszélgetve teszik. Utólag visszagondolva szégyellem magam a felületességemért és a hirtelen ítéletemért. És talán te is tudsz olyan helyzetet az életedben, amikor úgy alkottál ítéletet egy szokatlan dologról, hogy nem igazán tudtad/értetted a hátterét… 
    
    
  • Gondolj bele: ha zavar valami, mert máshogyan történik, a szerinted „helyes” viselkedést hogyan mondanád el a te kultúrádat nem ismerő embernek. Ezt sok szituációban el lehet játszani fejben. 
    Hogyan érvelsz például az utcán köpködő embernek, hogy ne tegye? Gondolj bele, mit mondanál neki, amit ő is megfontolna? Hogy ne köpködjön, mert azt „nem illik”? Miért nem? Köpjön a zsebkendőjébe és aztán az egészet tegye zsebre? Nyeljen nagyokat, ha nagyon muszáj? Mivel tudsz érvelni? Nem azt mondom, hogy mindent fogadj el és ne érezd magad rosszul. De ha nem tudsz teljesen meggyőzően érvelni csak azzal, hogy „mi máshogy szoktuk”, akkor viszont el kell fogadnod, hogy ő ugyanezt mondhatja. „Mi így szoktuk.”
    És ha ezt végiggondolod, talán az elfogadásod szintje is nő valamennyit, hiszen beláthatod, hogy nem történhet minden úgy, ahogy te megszoktad.  
    
    

A végére pedig egy klasszikus tanács, ha már semmi más nem segít: ülj le és várd meg, míg elmúlik. :)