Menekülj előre!

Személyre szabott megoldások útkeresőknek, gyógyulni vágyóknak.

Karácsonyi utalvány - hal helyett a háló

[email protected]

Boldoguljunk együtt! :-)

Mottó: „Egy év múlva talán azt gondolod majd, hogy bárcsak egy évvel ezelőtt elkezdted volna.” (Karen Lamb)

Hamarosan új évet kezdünk és ilyenkor még azok is tesznek fogadalmat – legalább magukban -, akik ezt egyébként butaságnak tartják. Én hiszek a fogadalmakban, de leginkább a kitűzött célokban.

Mögöttünk van egy év, talán már számot is vetettél és átgondoltad, mennyi minden klassz dolog történt veled 2012-ben. Ha elég tudatos vagy, bizonyára a negatív dolgokat is felsorakoztatod, hiszen ezekből is legalább annyit lehet tanulni, mint a jókból. Túl sokat merengeni a múlton nem érdemes, de tanulságokat levonni és abból a jövőben ügyesen építkezni szerintem bölcs döntés.

Én hiszek abban, hogy mi irányítjuk a sorsunkat. Ha nem is teljesen, nagyobb részben biztosan. Ha megvizsgálod a jelenlegi helyzetedet, külső és belső állapotodat, minden bizonnyal belátod, hogy ezt megelőzte egy folyamat. Én azt gondolom, hogy ezért a folyamatért vagyunk felelősek, erre tudunk hatni, tudjuk befolyásolni. Ahhoz, hogy A-ból elérjünk B-be, egy utat kell bejárnunk, és döntésünk igenis van abban, hogy merre indulunk el, milyen felszereléssel vágunk az útnak és mit teszünk azért, hogy valóban elérjük a vágyott B-t. Nehezített pályák persze vannak, de okosan és tudatosan csökkenthetőek a kockázatok. Szerintem. :-)

Én 2013-ban is arra törekszem majd (már megvannak a célkitűzéseim! :-)), hogy egy lehetséges alternatívát nyújtsak egy tudatosabb, kiszámíthatóbb felkészüléshez, ami az állásinterjúkat illeti. Hiszek abban, hogy megtaláltok, ti, kedves Tudatos Előremenekülők és részese lehetek majd a sikereiteknek.

2013-ban egy ígéretesnek tűnő együttműködés keretében a blog új helyre költözik és még jobb lesz, mint eddig. :-) A célom az, hogy minél inkább elérjem a célcsoportomat, ehhez lépéseket kell tennem, és már el is indultam az úton... Tartsatok velem, és tegyünk együtt a sikeres 2013-as évünkért!

 

Feliratkozás

Nekünk fontosak:

Összes látogatónk a hónapban: 2013
Összes látogatónk eddig: 366337