Menekülj előre!

Van egy füzetem, évek óta gyűjtött idézetekkel, versekkel, irodalmi részletekkel. Az alábbi tanmese is abban szerepelt, sajnos már nem tudom a forrását.

Ez az én ajándékom neked, karácsonyra. Is.

Fogadd szeretettel.

"Az öreg órás mester jó fertály órája üldögélt rezzenéstelenül, vén nagyítójával a szemén, és meredten bámulta az előtte fekvő, halk ketyegésű óraszerkezetet. A tanonc többször odapillantott rá időközben, de nem volt mersze megzavarni az öreget. Legalábbis addig nem, míg az előzőleg kiadott feladatát el nem végezte.

Utóbb aztán unatkozni kezdett. Egyre gyakrabban pillantgatott az öregre, s pillantásai egyre értetlenebbé, zavarodottabbá váltak. Mígnem odasompolygott az öreg mellé, s a válla felett, lopva, nyakát nyújtogatva kukucskálni kezdett, az asztalon fekvő szerkezetre.
- Válassz egy recét! – rezzent össze váratlanul az öreg hangjára.
- Mit csináljak, Mester? – kérdezte végképp összezavarodva a 13-14 éves forma, szalma hajú fiú.
- Válassz egy fogaskereket, meg azon egy recét. Az leszel te – felelte az öreg a világ legtermészetesebb módján, s várakozón a fiú arcába szegezte vizenyős pillantását.
- Azt választom ott – mutatta csontos ujjával a fiú, s csak akkor húzta vissza az ujját, amikor meggyőződött róla, hogy az öreg tekintete valóban az ő recéjén állapodott meg. Az öreg bólintott, alaposan megnézte magának a kiválasztott recét, majd megkérdezte:
- Mit gondolsz, mennyi ideje kopik ott az a rece?
- Amióta csak létezik – vont vállat a fiú.
- S mennyit kopott ez idő alatt?
- Épp, amennyit kellett ahhoz, hogy beilleszkedjék, és pontosan a helyére illjék – vágta ki büszkén a fiú.
- Ha másik kerülne a helyére, vajon mi történne?
- Az óra soha többé nem járna oly pontosan, mint annak előtte – volt a válasz.
- No, fiam – mondta elégedetten az öreg -, már most kiütközik az, hogy tebelőled lesz valami.
A fiú mintha nőtt volna pár centit az öreg mögött álltában. Aztán megkérdezte:
- De miért mondta Mester, hogy az a rece leszek én?
- Mér-e? Hát csak mer… Ha te lennél az a rece, fiam, megalkotnak, betesznek ide, ebbe a szerkezetbe, oszt kopjál… De az időt mérni kell, az nem állhat meg. Fáj minden porcikád, kívül-belül. Gyötrődsz, szenvedsz, csikorogsz, oszt egyre az alkotót kéred, hogy segítsen rajtad. Mi történne, fiam?
- Semmi, Mester – felelte némi gondolkodás után áhítattal a fiú, tengerszemeit le sem véve a kattogó szerkezetről. – Az Alkotó azért tett engemet oda, hogy végezzem a dolgom. Néki mérni kell az időt, oszt punktum, itt nincs apelláta! Én meg csak kopok, mert kopnom kell, hogy jól illeszkedjek…
- …s az óra pontosan járjon…. – fűzte hozzá mosolyogva, a fiú arcába nézve az öreg. Tartott némi hatásszünetet, tanonca orcáját fürkészve, azzal folytatta: - Ez az egyetlen feladat itten a tied, de erre csakis te felelsz meg, egyetlen másik alkatrész se jó oda. Hasztalan is lesed, azok mit hogyan tesznek, mert nekik nem az a dolguk, ami néked. Hasztalan is hasonlítgatod magadat hozzájuk, mert különbözőek vagytok, csak látszatra hasonlók. Ugyanannak a szerkezetnek más-más darabjai. Egyedül az Alkotó tudja, miért rakott tégedet éppen oda, s miért éppen tégedet. Pontosan alkotott meg, épp olyannak, amilyennek lenned kell. Pontosan tudja, mi fog történni veled itt az évek során. Tudja, hogy elkopsz, de számított rá. Ha elkoptál, akkor leszel az igazi. Akkor már nyekergés, nyikorgás, zötykölődés nélkül teszed a dolgod.
- És az óra pontosan jár…
- S bárhogy jajgatsz, bárhogy kiabálsz, nem állhat meg…"

Boldog karácsonyt!