Menekülj előre!

Személyre szabott megoldások útkeresőknek, gyógyulni vágyóknak.

Karácsonyi utalvány - hal helyett a háló

[email protected]

Van egy hely, ahol biztosan te vagy a főnök!

Egy igazi Előremenekülőnek evidens, hogy hol, így azt hiszem, a címmel mindent el is mondtam, boldog új évet kívánok mindenkinek. J Na jó, még néhány gondolat, a cikk második felében pedig a jókívánságaim 2017-re, aminek ha csak a fele valósul meg is nyert ügyed van...

Akár rávágod az ajtót 2016-ra, akár érzékenyen és hosszan búcsúzkodsz tőle, egy biztos: elmúlt. Lassan történelemmé válik, amit úgy hagytál, úgy marad, amit megtettél, a te tapasztalataidat gyarapítja. Persze érdemes számvetést készíteni, értékelni, összegezni, de javaslom, hogy annak egyetlen célja legyen: a továbblépés, a tanulás, a fejlesztendő területek áttekintése.

Én amolyan „újévi fogadkozós” típus vagyok, szeretem, ha tudom, hogy mit szeretnék (másképp) csinálni az új évben, nekem öröm, ha a van célom, ami felé haladhatok, kéjes örömmel tölt el, ha a feladat-listám mellé pipát rakosgathatok, motivál a pipa-gyűjtés.

Most mégsem arra biztatlak, hogy ülj neki az éved megtervezésének (könnyen beszélek, én már túl vagyok rajta J), de arra nagyon, hogy ülj már be, légyszi, a vezetői székbe! Úgy értem, az életedébe. Tudom-tudom, elsőre felszisszensz, hogy már régóta ott ülsz, de hátha mégis van még hová fejlődnöd... Hogy hogyan?

Olvasd el a jókívánságaimat 2017-re:

  • Kívánom, hogy 2017-ben még annál is jobban legyél tudatában egyediségednek és megismételhetetlen személyiségednek, mint eddig és legyen megingathatatlan énerőd képviselni önmagad és az érdekeidet!
  • Szeresd azt a különbséget, amiben más vagy, mint a többiek és értékeld ezt önmagadban! Legyenek méltóságteljes választásaid az életben és lépj ki minden méltatlan (munkahelyi) közegből, használd az erődet és legyél te az első, aki jóban van veled! J Állj ki önmagadért, nézz a napba, és maradj úgy. Úgy értem, emelt fővel. J
  • Kívánom, hogy a jól belénk plántált „Kitartás!” üzenetet értsd jól. Abban tarts ki, ami a te érdekeidet szolgálja, amibe tényleg érdemes időt, energiát invesztálni, amitől fejlődsz, amitől örömtelibb lesz az életed. Ez itt nem az a játék, hogy ki bírja tovább a víz alatt…
  • Kívánom, hogy adj minél többet magadból, a figyelmedből, a gondolataidból, adj mosolyt, jóságot, adj törődést, hozd ki a legjobb jót magadból. És ha ez megvan, kívánom, hogy tudj kérni. Tudd megfogalmazni, mire lenne szükséged. Időben ismerd fel, hogy a külső segítség egy új, friss energia, ami megmozgat, belendít és semmiképp nem rászorultság vagy nyomor. Nem vagy buta, ha kérdezel és nem vagy cselekvőképtelen, ha segítséget kérsz.
  • És végül kívánom, hogy légy nyitott az újra, a változásra, kondícionáld magad a dinamikus rugalmasságra, lélekben és testben egyaránt. Égjen benned a tűz, ne csak felelősséget vállalj az életedért, hanem lelkesedj is érte! Adj bele apait-anyait és ha már életed vezető ülésében ülsz, mindig jó aránnyal találd el, hogy mikor kell gázt adni és mikor kell fékezni.
  • Kívánok átélt és megélt békét, nyújtózkodós, puha-meleg harmóniát a lelkedbe, hosszantartó elégedettségérzéssel, mert jó helyen vagy.

Köszönöm, hogy velem, velünk voltál egész évben, öröm veled összekapcsolódni így a sorokon keresztül, ha pedig ügyfelünk voltál, érezd mély hálánkat a bizalmadért és azért, amit tőled tanulhattunk. Mi itt leszünk jövőre is.

Legyen olyan a 2017-es éved, amilyet kívánsz magadnak!

 

Feliratkozás

Nekünk fontosak:

Összes látogatónk a hónapban: 2019
Összes látogatónk eddig: 366343