Menekülj előre!

Jó kis hely… biztos jó lehet itt dolgozni. Mennyit ültem már ilyen kényelmetlen folyosói fotelekben. A MÁV-nál kényelmesebb volt, mint ez itt. Na, lássuk, ezek mennyit várakoztatnak meg… Azt hiszik, hogy csak azért, mert munkanélküli vagyok, ráérek és ücsöröghetek itt naphosszat.

Tele van már a hócipőm ezekkel a véget nem érő várakozásokkal. Na jó, de ezek legalább behívtak. A többi cég még válaszra sem méltat. 15 perce várakoztatnak, ez hihetetlen. Itt sem drága az idő, úgy látom. Úgy packáznak velem, ahogy akarnak, megőrülök tőlük. És akkor ezután majd még a helyes kis HR-es pályakezdőnek magyarázzam el, hogy miért vagyok itt. Meg hogy mi motivál. A sárga csekk, az. Az motivál, drága barátom. Meg hogy a gyerekemnek csodálatos Monster High babát vegyek végre a Tescóban, hogy ne hisztizzen ezredszerre is. Hogy hogy képzelem a jövőmet, ugye? Na persze, a magamfajta még merjen nagyot álmodni. Ambíciók? Nekem? Meg még karriercélok is, nem? Egy egyszerű munkával is megelégednék már, meg azzal, hogy pénzem legyen, amit rögtön oda is adhatnék a banknak. Kinek van itt még önmegvalósításra energiája? Milyen három év múlva? Hol élnek ezek? Jó, ha holnap a gyerek ebédjét ki tudom fizetni az oviban, és közben naphosszat arról filozofálgatok a nagyságos urakkal, hogy profit, meg értékteremtés, meg szósöl riszponszibiliti. Fél éve tengődök munka nélkül és mosolyogva beszélgessek arról, hogy milyen állatot választanék, ami leírja, hogy milyen csapatjátékos vagyok… Hülyék ezek? Mondjam, hogy Malacka? Ez lenne az igazság, de a hülye is tudja, hogy Baglyot kell mondani. Ez a nyakkendő is hogy szorítja már a nyakamat, bohóckodok itt ebben a maskarában, legközelebb azért se veszek fel nyakkendőt. Ezzel is úgy csinálnak, mintha attól lennék jó szakember, mert puccban-parádéban jelenek meg az állásinterjún. Lennének a helyemben, megnézném, hogy milyen mentális állóképességről, meg együttműködési hajlandóságról lenne kedvük bájcsevegni. Ezeket is inkább érdekli a lelkem, mint a tudásom. Hogy mennyire elegem van már belőlük, utálom ezt az egészet.

Még szerencse, hogy nem látszik rajtam.