Menekülj előre!

Az előző bejegyzésben az álláskereső férfiak néhány fontos jellemzőjét írtam le (itt). De álláskeresőként, ráadásul álláskereső férfiként van néhány kockázat, amivel jó, ha tisztában vagyunk. Hogy aztán nagyszerű (férfias) megoldásaink legyenek és végre megszerezzük a hőn áhított munkát.

Most nézzünk néhány kockázatot, amellyel számolnunk kell.

·         Minél tovább vagyok inaktív, annál rosszabb lesz.     
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam, hogy miért és miként csökken az esélyünk az idő múlásával. Minél tovább vagyunk kereső, vagy passzív üzemmódban, annál nagyobb az esélye, hogy csökken a motivációnk és az önbizalmunk, erodálódik a tudásunk, a kezelhetőnél nagyobb változások lesznek a környezetünkben,  elkopik a támogató ismerősök köre.     

·         A kiszolgáltatottság egyre nő.             
Ha meg szeretnénk felelni a társadalmi/családi/személyes elvárásoknak, óhatatlanul érzékeljük majd a pénzünk monoton fogyását, a családfenntartó szerep csorbulását, a sebezhetőségünk növekedését.

·         Aggódunk, pánikolunk.          
Mi van, ha be sem hívnak? Mi van, ha túlképzett vagyok? Mi van, ha az interjúztató nálam sokkal fiatalabb nő? Mi van, ha a vezető is egy olyan kis nyikhaj lesz? Mi van, ha valami rejtélyes személyiség tesztet kell kitöltenem? Mi van, ha az AC-n is mindenki dinamikusabb meg hangosabb lesz? Mi van, ha túl költségesnek bizonyulok? Mi van, ha fogalmam sincs, mi vár rám a cégnél? Mi van, ha nem mondanak el mindent és csőbe húznak? Mi van, ha...    

·         Romlik az egészségünk.         
Tudatos életvitel hiányában komoly kockázatot jelent a lelki/mentális feszültségek vagy a kitartó depresszió, illetve a napirendünkben, étkezéseinkben, stb. jelentkező kiegyensúlyozatlanság (értsd: hízunk).

·         Leköröznek a fiatalok.             
A munkaerőpiacon mindig van valamilyen utánpótlás. Mindig található egy fiatalabb, olcsóbb, „bevállalósabb”, nagyobb önbizalommal rendelkező, ígéretesebb, „jobban mutató” alternatíva. Ha magadban feladod, biztosan a „másikat” választják majd.

·         A közösségi médiában nem vagy profi.           
Próbálod a legjobb képet sugározni magadról, de vagy nem tudod, hogyan tedd ezt szakszerűen, vagy pedig önkéntelenül is valótlan, az álláskereséstől, frusztrációtól torzult képet mutatsz magadról.

·         Skatulyázunk.
Ahogy telik az idő, ahogy szaporodnak a negatív élmények, úgy „tisztulnak” az önigazoló fejünkben a különböző kategóriák: „Nincs normális munkáltató, mindegyik csibész.” „Minden HR-es hülye.” „A világ nem kedvez a magamfajtáknak, nincs igazság a földön.”
(Tudnád folytatni ezt a felsorolást?...)         

 A következő részben a lehetséges teendőkről lesz szó. Tarts velem akkor is!