Menekülj előre!

A mai blogbejegyzésem múzsája K. Mariann, aki az alábbiakkal ihletett meg a mai cikk megírására. 

„Közvetlen voltam, talán túlságosan is, de nem tehetek róla (vagy igen és nagyon), szimpatikus volt nagyon a gondolom HR-es kolleganő, és naivan ilyenkor mindig azt hiszem - így jártam a nemrég fiatal női főnökeimmel is - hogy már egyszerűen bután őszinte voltam, és mindent kifecsegtem nekik, ezért se volt lehetőségem a munkában sem nagyon bizonyítani, mert "leírtam" magamat. Elvileg tudom, hogy nem kell mindent elmondani, de én egyrészt nem akartam hazudni, másrészt lehet, hogy buta voltam, mert azóta sincs munkám.”

Nos, igen… Mit is lehet kezdeni, a már-már tipikusnak tűnő problémával? Nézzük, mi a kiindulási helyzet: Elmész egy állásinterjúra, ahol nyitott, közvetlen légkör fogad, végre egy szimpatikus HR-es :-) és elkezdődik az interjú. 

Három lehetőség van:

• A kellemes fogadtatás miatt te magad hiszed azt, hogy „elengedheted magad”, könnyedebb, baráti beszélgetést is folytathatsz (ez esetben belülről jön a megnyílás szándéka).
• A (jó) HR-es tesz meg mindent azért, hogy lelazulj és a látható, érezhető feszültséged oldódjon, mert segíteni szeretne.
• A HR-es tesz meg mindent azért, hogy lelazulj, és próbára tegye, hogy mennyire vagy üzleties.

A fenti lehetőségeknek azonban egyetlen megoldása van: Soha ne felejtsd el, hogy az állásinterjún mi a célod! Ha álláskeresőként mész oda, akkor végig ebben a szerepben kell maradnod. Ez nem egy baráti beszélgetés – akkor sem, ha te úgy érzed -, hanem egy alkalom, ahol meg kell, hogy ismerjenek téged, elsősorban, mint SZAKEMBERT, mint munkaerőt. Szakmától függetlenül megmérhetik, hogy mennyire tudod és tartod be az állásinterjúzás etikettjét, mennyire vagy jártas a munkahelyi viselkedésben, tárgyalástechnikában, mennyire vagy fókuszált, és mennyire vagy eltéríthető, befolyásolható, később pedig megbízható.

Olvashattál arról, hogy egyre több cég hegyezi ki a kiválasztási folyamatot az attitűdre, motivációra, a csapatba való beilleszthetőségre. Ugyanakkor őket sem célszerű „összezavarni” olyan viselkedéssel, amely a helyzet félreértése miatt a „jó munkavállaló leszek” helyett a „jó fej vagyok” üzenetet közvetíti.  

Azért, hogy egy állásinterjún kihozd magadból a legjobbat és a rendelkezésedre álló időben jól exponáld magad, mint leendő munkatárs, azért te vagy a felelős. Ha profi HR-essel van dolgod, akkor neki az a feladata, hogy segítsen ebben. De nem elsősorban neked, hanem az üzleti vezetőnek. Fájdalmas, tudom. De a HR-es az interjún elsősorban a vállalat érdekeit képviseli, nekik dolgozik, tőlük kapja a fizetését. Ezért aztán neked kell arra összpontosítanod, hogy – akár a HR-es szakmaiatlanságából adódóan is, - mert tudom, hogy sajnos van ilyenből is bőven – ne úgy állj fel egy interjúról, hogy „szupi csevegés volt”. Ahol ráadásul kiadtál magadból, magadról olyan információkat is, amire egyébként rá sem kérdeztek és valószínűleg egy állásinterjúnak nem is feltétlenül témája.

Léteznek olyan munkakörök (üzletkötő, ügyfélszolgálatos, stb.), ahol kifejezetten fontos mérést igényel, hogy a leendő kolléga egy üzleti szituációban

• kommunikációjában, viselkedésében képes-e tartani az üzleti élet szabályait, vagy könnyen beszűrődik viselkedésébe a „magánember”
• mennyire képes tartani a fókuszt a témán
• mennyire befolyásolható
• hogyan reagál az érzelmi manipulációra

Összefoglalva: az állásinterjú az az alkalom, ahol azt kell megmutatnod a kiválasztást végző szakembereknek, hogy miként fogsz viselkedni a hétköznapokban. Ha egy ilyen alkalommal (is) csacsogsz, nem fókuszálsz, nem érzed a téma súlyát, nincs megfelelési vágy, nincs bizonyítási kényszer, akkor joggal tehetjük fel a kérdést: mi lesz a dolgos hétköznapokban?

Olvasd még el az "Add el magad!" című cikkünket ide kattintva és kizárólag profizmusra törekvőknek a haszonérvelésről szóló cikkünket is. Ide kattints.