Menekülj előre!

Személyre szabott megoldások útkeresőknek, gyógyulni vágyóknak.

Karácsonyi utalvány - hal helyett a háló

[email protected]

Az első benyomás - kétszer

Számos helyen olvashattál az első benyomás hatalmáról, a visszavonhatatlan hatásáról és megismételhetetlenségéről. Statisztikai adatokat olvashatsz arról, hogy hány százalékban dönti el a sorsodat az első pár (másod)perc alatt kialakított benyomás, legyen szó állásinterjús helyzetről vagy más, emberi kapcsolatokat feltételező szituációkról.

Az első benyomás tehát fontos, mégis milyen keveset foglalkozunk vele! Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez valami olyasmi, ami csak úgy van, irányíthatatlanul működik, „hatunk” bele a világba és vagy szimpatikusak leszünk vagy nem. Jó „fatalistaként” azt gondoljuk, úgyis az lesz, aminek lennie kell, azaz vagy jó benyomást gyakorolunk az első (másod)percekben, vagy sem. Ezzel részben egyetértek, részben nem. A mai cikkünk erről a „részben nem”-ről fog szólni, és a cikk végén – remélem -, a homlokodra csapva jön a felismerés: ezt én is meg tudom csinálni! :-)

HR szakértőként azt gondolom, hogy a legnagyobb hiba, amit egy állásinterjúzó elkövethet az az, hogy nem tudatosan van benne a folyamatban. Hanem csak sodródik, megtörténik vele az első benyomás-tétel, és mint egy alárendelt, elszenvedő fél, csak passzívan éli meg a folyamatot. Olvasd el az alábbi két szituációt és rögtön megérted, mire gondolok:

Képzelj magad elé egy irodaházat, ahol a folyosó végén várakozik két jelölt, interjúra érkeztek a céghez. Másszunk bele picit az első interjúalanyunk fejébe:

„Basszus, megint majdnem elkéstem, az a villamos is épp most tudott lerobbanni. Még szerencse, hogy futottam, tuti, hogy elkéstem volna. Folyik rólam a víz… De az a portás kishölgy milyen szimpatikus volt a recepción, egész kedvesen mosolygott rám. Micsoda hely… szuper ez a bőr ülőgarnitúra. Még van pár percem, gyorsan megírom a havernak, hogy itt vagyok, még posztolni is van időm… A franc, milyen éhes vagyok… és hogy morzsálódik ez a kifli. Jaaa, szia, bocs, jó napot, igen, Kvács Krsztián vagyok.”

Nézzük a másik jelöltet:

„Egész kényelmes ez a fotel, lazíthatok benne egy kicsit. Wow, milyen jó hely, és én itt fogok dolgozni. Már látom is magam, ahogy kilépek az irodámból és épp egy értekezletre sietek. Remek szakember vagyok, még szerencse, hogy épp én kellek nekik. Milyen megnyugtató, hogy felkészült vagyok, nincs más dolgom, csak higgadtan, átgondoltan válaszolni. Jó kis beszélgetés lesz, már várom. El ne felejtsem megkérdezni, hogy… Igen, én vagyok. Üdvözlöm, Nagy Béla vagyok, örülök, hogy találkoztunk.”

No, hát valahogy így. A kérdésem pedig csak az, hogy szerinted melyik jelölt tett jobb benyomást? Kié az „első pillanatos” győzelem? A válasz egyszerű és tulajdonképpen már nem is biztos, hogy kellene folytatnom az írást, hiszen összeállt a fejedben a kép: aki jelen van, koncentrál, és ráhangolódik a sikerre, az nagyobb valószínűséggel fog pozitív benyomást tenni, mint aki fejben még máshol jár, szervezetlen és fókuszálatlan.

Légy jelen

Ha láttál már atlétikai sportközvetítést, biztosan előtted van az a pár pillanat, amely pl. a futók rajtját vagy a magasugrók nekifutását előzi meg. Ott, abban a néhány másodpercben fejben megérkeznek, átállnak a feladatra. Látszik rajtuk, hogy előre „végigélik” a rajtot, futást, a nekifutást, az elrugaszkodást, mindazt amit és ahogyan szeretnének megvalósítani.   

Ha hagysz időt magadnak, hogy megérkezz, a szó átvitt és szoros értelmében is (van, aki a „bezsilipelés” kifejezést használja), akkor van időd arra is, hogy megnyugtasd magad, ha netán izgulsz a megmérettetéstől és tudatosan akarj jó benyomást kelteni. Gondold végig, hogy rád ki és hogyan tud jó benyomást tenni.

Feltehetően az, aki:

  • Ápolt, jó illata van, megjelenése támogatja a kisugárzását
  • Mosolyog, derűt áraszt
  • Lendületes, dinamikus, energiát sugároz (ez a kézfogásnál lényeges, „döglött hallal” senki nem szívesen fog kezet)
  • Érthetően beszél, közben a szemedbe néz és pozitívan üdvözöl
  • Lelkes, nyitott, érdeklődő attitűddel kezdi el az ismerkedést, beszélgetést

 Nos, bizonyára számos dologgal ki tudod még egészíteni, de a legfontosabbakat felsoroltam. Ahhoz, hogy a fentieket könnyebben el tudd fogadni, játszd le fejben az ellentettjét is.

Tudatosan

Gondold végig, miért kell tudatosan jelen lenned a folyamatban. Ha álláskereső vagy, egy interjús „első pillanatnak” kivételesen nagy jelentősége van az életedben. Nem lehetünk mindenkinek szimpatikusak (és természetesen nekünk sem lehet mindenki az). De ha te magad nem sugárzod az optimizmust, a lelkesedést, az örömöt, ha nem hiszed el magadról, hogy sikeres interjúzó lehetsz, akkor ki fogja ezt megtenni helyetted? (Megmondom: egy másik jelölt.) Ha nem életöröm sugárzik belőled, hanem a kilátástalanul egyik állásinterjúból a másikba sikertelenül sodródó kiábrándultság, akkor miként várhatod el, hogy az első benyomás jó legyen rólad? (Itt nézd meg korábbi bejegyzésünket is az álláskeresés időtartama és az önbizalmad közötti összefüggésről.)

A kérdéseimmel nem azt szeretném sugározni, hogy nem értem meg a helyzetedet, ha hasonlóban vagy és fáradtnak, kétségbeesettnek, kiábrándultnak érzed magad a rengeteg elutasítástól. Nagyon is szeretnék neked segíteni. Éppen azzal, hogy biztatlak, vedd kezedbe az irányítást, higgy abban, hogy a belső mosoly kívülről is látszik (ahogyan az is, ha eleve feladtad az egészet vagy esetleg sírsz belül) és a sikerre és az eredményességre önmagadat is rá kell hangolni. Mindent meg kell tenned azért, hogy az első benyomás jó legyen rólad, ez pedig csak rajtad múlik. Ha nem tudsz jó benyomást tenni, az nem a „fogadó fél” hibája, hanem a tiéd. A kevésbé szimpatikus emberekről is lehet jó első benyomást szerezni, de csak akkor, ha az illető mindent megtesz azért, hogy kihozza a helyzetből a maximumot. A magabiztosságot alapos önismerettel és tudatos felkészüléssel tudod megalapozni. Ha ebben tudok neked segíteni, olvass szolgáltatásainkról ide kattintva, töltsd ki a jelentkezési lapot és kezdjük el a közös munkát! :-)

A legfontosabb

Záró gondolatként pedig a legfontosabb: légy tudatában annak, hogy az első benyomásnak tényleg nagy hatalma van. Annyira nagy, hogy ha tudatosan „csinálod”, akkor a kevésbé szimpatikus emberre is rá mondhatja egy kiválasztást végző szakember, hogy „csudaklassz”, míg egy „elhanyagolt” első benyomás a legszimpatikusabb embert is megakadályozhat abban, hogy érvényesüljön. Hogy jól érvényesüljön.

Mi tehát a következő lépésed? ;-)

Feliratkozás

Nekünk fontosak:

Összes látogatónk a hónapban: 2072
Összes látogatónk eddig: 366396