Menekülj előre!

Mottó: „Nem attól haladsz előre, ha össze-vissza futkosol.” (Punnany Massif)

Ebben a bejegyzésben a legnehezebb rész a címadás volt. Szerettem volna, ha nem kell használnom a „job hoppers” kifejezést. Egyrészt arcoskodásnak tűnhet az angol kifejezések túlzott használata, másrészt pedig nem igazán jó kiinduló pont, ha már a címet is fordítani, s aztán magyarázni kell.

Amikor dolgozni kezdtem (az 1980-as években), más világ volt. Tervgazdaság működött és közismert fogalom volt a KMK (azaz a közveszélyes munkakerülő). Akkoriban a sűrűn munkahelyet változtató dolgozót általában „vándormadárnak” hívták. Sem a munkanélküli, sem a sokat változtató embert nem kedvelték.

Az ilyen emberek társadalmi (és persze politikai) megítélése változik. Nemrégen kaptunk egy kérdést, hogy vajon hogyan állnak a munkáltatók a „job hopper-ekhez”, azaz a viszonylag gyakran egyik munkahelyről a másikra „szöcskeként ugráló” emberekhez, érdemes-e ilyen pályán mozogni? Nos, nézzük a választ 2013-ban.

Röviden: az attól függ.

Hosszabban válaszolva először nézzük meg, miért is van többünkben az igény a gyakori váltásra? 
Ha a job hopper fogalmát megpróbáljuk behatárolni, legyen mondjuk a kb. éves gyakorisággal és legalább 4-5 éven keresztül munkahelyet váltó ember az alanyunk. (Ha esetleg most beleképzeled magad ebbe a szerepbe, gondolj nyugodtan akár egy adott cégen belüli gyakori váltásokra, akár más cégeket érintő, de azonos szakmai vonalon történő mozgásra, illetve a sem céget, sem különösebb szakmai irányt nem tükröző munkahelyváltásokra.)
Az alanyunk motivációja két fő irányból érkezhet. Egyfelől biztosan állíthatjuk, hogy pl. a családi („apám is így csinálta, nem volt az olyan rossz”) vagy a baráti kör külső mintája („már két éve ott rohadsz, gyere át, itt kapsz majd cafeteriát is”) hat. Másfelől persze kell hozzá az a személyiség, amelyik hajlandó követni az ilyen mintákat, illetve belülről motivált erre. A gyakran munkahelyet váltókkal kapcsolatos sztereotip vélemény szerint ők jellemzően nyughatatlanok, türelmetlenek, esetleg összeférhetetlenek. Ugyanakkor több olyan személyiség-vonás árnyalhatja az általában negatív képet, amely már jóval pozitívabb, pl. az erős feladat-orientáltság vagy a minél „otthonosabb” munkahely, a befogadó társaság megtalálásának erős igénye.

A job hopper általában pár jól azonosítható előnyben bízva ugrál egyik helyről a másikra. A sok váltástól több lehetőséget remélhet. A változás már önmagában is aktív tevékenységet feltételez, azaz a változás maga generál(hat) lehetőségeket. Azonban a munkahely váltás egy olyan komplex folyamat (gondoljunk a tevékenységekre, az egyedi vállalati kultúrára, a mindenhol más folyamatokra, elvárásokra, vezetőkre és kollégákra, stb.), hogy a lehetőségek mindenképpen gyarapodnak. A lehetőségek közül kiemelném a tanulást, amely a változás, az új környezet miatt rendkívül intenzív lehet – természetesen, ha élünk a lehetőséggel. A másik jelentős előny lehet a kapcsolat építés. Minél több emberrel kerülünk közeli kapcsolatba, minél több tevékenységünk érint másokat, annál nagyobb lehet az a háló, amelyet adott esetben használhatunk. A váltások adta sok lehetőség tehát egy komoly előny.
Sokan reménykednek abban, hogy a rendkívül változatos munka/munkahely jól mutat az önéletrajzban, illetve jól hasznosítható a „mihez is ért, milyen tapasztalatai vannak” kérdés megválaszolásakor.
A munkahely váltásokat jól csináló munkavállaló – rövid távon – anyagilag is jobban járhat. Pár jól irányzott váltással viszonylag gyorsan megtalálhatja azt a pozíciót, amit szívesen és szakértelemmel ellát - és azt meg is fizetik.

Persze hátrányokkal is számolnia kell, aki job hopping-ra adja a fejét. A legnyilvánvalóbb következménye a gyakori váltásnak, hogy a HR-esek „gyanakodni” fognak. Biztosra vehető, hogy rá fognak szállni már az önéletrajz-szűrési fázisban. A túl sok munkahely bizalmatlanságot kelt a jelentkező komolyságát, céltudatosságát, önismeretét illetően. Az is borítékolható, hogy a HR-es első gondolata az lesz: „na, ez biztosan nem magától jött el innen sem...” 
A következő hátrány a felszínes tanulás. A különböző helyeken, munkákkal eltöltött rövid idő alatt általában nem lehet annyit és olyan mélységben tanulni, hogy az érdemben hasznosítható legyen a következő munkáltatónál.  A felszínes megismerés mellett nem alakul ki kötődés sem, így ez a tényező sem erősíti a kezdeti bizalmat. A nehéz kezdetet az is erősen valószínűsíti, hogy felmerül az „ ott is keveset volt, majd biztos innen is el akarja vinni gyorsan a tudást” kérdése.
A munkavállaló szempontjából a gyakori váltások – és ezért a rövid munkaviszonyok – azt eredményezik, hogy nem feltétlenül ismeri fel a munkahely összes előnyét. Nem biztos, hogy az adott rövid idő alatt meglátja az adott pozícióban, kollégákban az „igen, ezt kerestem” lehetőséget. (Olyan ez, mint a házibulik vagy fesztiválok alatt szerzett – és elengedett - ismeretségek, kapcsolatok. Ha nem nyilvánvaló és eszementen erős a vonzalom, talán sosem tudjuk meg, hogy mégis ő lehetett volna az igazi...).

Az előnyök és hátrányok áttekintése után viszonylag bátran kijelenthetjük, hogy a kezdetben adott rövid válasz helytálló. Azaz a job hopping sikeressége attól függ, hogy miként csináljuk azt. Rosszul csinálni egyszerű és sokaknak megy. Jól csinálni nagyon nehéz és elsősorban tudatosságot igényel. Konkrét cél, elvárások, visszajelzések és azok értékelése nélkül, egy igen jól összerakott önéletrajz és interjú felkészülés hiányában nem sok esély van pozitívan kijönni a folyamatból. A tudatosság mellett komoly önismeretre is szükség van. A kockázatokat csak úgy lehet kezelhető mértékűre csökkenteni, ha tudatában vagyunk mire vállalkozunk és azt tervezetten, körültekintően és a lehető legszakszerűbben csináljuk.

És akkor van esély arra, hogy nem csak „össze-vissza futkosol”, hanem előre menekülsz.