Menekülj előre!

Menni vagy maradni, aktívnak lenni vagy passzívnak, dönteni vagy inkább úszni az árral, kivárni vagy továbblépni? A lehetőségek közül bármelyiket választod is, a cikk végére kiderül számodra, hogy mindegy hogy döntesz, jól választottál. J

Akár álláskeresőként, akár lendületében megrekedt munkavállalóként, netán túlterhelt vezetőként olvasod ezt a cikket, könnyen lehet, hogy neked is van ott mélyen, legbelül egy huncut kishang, aki változásért kiált. Érzi, hogy lassult a lendület, kényelmetlenebbek az irodai székek, langyosodik a forró szenvedély (még mindig munkahely a téma J), az édes keserű lett, az eddigi selymes kommunikáció p(r)osztóvá durvult és hangos lett a halk. Valami nem olyan, mint régen, nem arra tart, amerre ígérték, nem gurul oly könnyedén vagy már egyáltalán nem is gurul. Kényszer lett a könnyedségből, push a pull-ból és így tovább. Menni kéne, váltani, változtatni, friss levegőt szívni és kipirult arccal belevágni az újba, érezni, hogy újra élsz…

A huncut kishang aztán hirtelen visszavonulót fúj és megérkezik életed belső kis terroristája, aki ijesztget, rémeket lát, és – mint a külső terroristák is -, működését a félelmeidre, félelemkeltésre alapozza. A félelem pedig, mint valami nagy, nyúlós zselé rád telepszik és cselekvésképtelenné tesz, vagy legalábbis akadályoz. Először csak az „evidens” dolgoktól félsz: a biztonság és kiszámíthatóság elvesztésétől, bevétel-kieséstől, az újdonság varázsától, presztízs-veszteségtől, stb. Jó esetben működik az önértékelésed, önbecsülésed és ezen (talán) hamar túllépsz. De aztán jön a ragacsosabb rész, amiről észre sem veszed, mekkora csapda: a félelmet már mélyebb szintre viszed. Kiterjeszted ugyanis. Félsz, hogy a döntésed negatívan befolyásolja a családi életedet, megítél az a kritikus anyád, aggódsz a hátrahagyott kollégákért, vizionálod, hogy egy egész cég becsődöl, ha azt a feladatot nem te csinálod ezentúl és ráadásul könnyelmű változtatási szándékod következményeként bizonyára még a haveroknak is meg kell magyarázni, hogy miért hagysz ott egy zsíros állást, amikor más összetenné érte a két kezét. Aztán a negatív érzéseket kiterjeszted a múltra: hány idegsejted adtad azért a projektért 1996-ban is, mennyit tettél a csapatért, hát tulajdonképpen a te nevedhez fűződik például a spanyol viasz feltalálása is, nehogy már itt hagyd, hogy más arassa le a babérokat. Aztán jön a jövő: mi lesz nélküled a „húszharmincas stratégiával”, hát mire megy majd a rád bízott ipszilinos mentoráltad is… hogy néz majd rád a fél társadalom (igen, pont mint egy cserbenhagyóra). Szóval a félelem csúnya munkát végez és rettentő sok életenergiát rabol tőled.

Noh, de hát nem azért vagy Előremenekülő, hogy enerváltan nézz a nagyvilágba és sodródj az árral!

Megfontolásra ajánlok néhány gondolatot, kérdést (rögtön hozzátéve, hogy a sodródás is előrevisz, csak akkor legalább élvezd, légyszi):

• Jó, ha egy döntés meghozatalában te magad vagy a kiindulási pont. Önző, ego-centrikus megközelítés, végig az lesz, vállalom. De ha neked jó, mindenki másnak is jó lesz a közeledben. Ha neked rossz, az még másnak lehet jó (kis öröm is öröm), de annak, aki számít és akinek számítasz, mindenképpen az a fontos, hogy te jól legyél. Mások kedvéért, mások szempontjai szerint dönteni olyan, mintha a saját homlokodra írnál egy nullát, áthúzva. És hát ki fog tisztelni téged, ha még te sem?
• A helyzet, amiben maradsz, ha nem döntesz, szolgálja-e a hasznodat? Van-e a szituációban érték a számodra, ami a jelenben és a jövőben jól jöhet neked? Több-e az érték, előny benne, mint a hátrány?
• Tanulhatsz-e még bármit, ha benne maradsz? Ad-e még számodra a helyzet, ami mellett döntesz? Tartogat-e lehetőségeket, esélyeket, felismeréseket másokról, önmagadról? Tudsz-e fejlődni, gyarapodni, tapasztalni? Tudsz-e kivenni bármit a rendszerből, helyzetből, ami neked jó? Vannak-e még lehetőségeid, érdekeid, érveid a jelen helyzet fenntartása mellett?
• Tudsz-e még adni a meg nem változtatott helyzetben? Bármit… Tudsz-e hozzájárulni, értéket teremteni, megvalósítani, figyelmet, szakértelmet adni? Tudsz-e energiát beletenni, odahatni, változtatni? Van-e még erőd kiállni – magadért, másokért, szorgalmasnak lenni, időt rászánni? Adod-e még a kreativitásodat, az iránymutatásaidat, vagy-e még valódi támasz, számíthatnak-e rád? Számíthatsz-e magadra, ha neked lesz nehéz? Tudsz-e még pezsegni, örömöt átélni, csillogó szemmel másban lelket tartani, motiválni, és… mosolyogni?

Íme az egész cikk mondanivalója egy mondatban a képen - a kép alatti rész már csak haladóknak ajánlott! Ha itt kiszállsz, várunk legközelebb!

Mit mond a gyomrod?

Egy biztos, ha a kialakult élethelyzetedben betegséget, félelmet, depressziót, szorongást élsz meg, akkor érdemes ezeket úgy kezelni, mint a meteorológusok piros jelzését heves időjárásban: komolyan kell venni. Ezek a tünetek azt jelzik, hogy változásra van szükséged. De ne kapkodj! Nem biztos, hogy külső változásra van szükséged. A tünetek azt is jelzik, hogy ellenállásban vagy. A tested mindenképp, kibillent az egyensúlyból és bejelez. A testedre pedig a lelked egyensúlya vagy –súlytalansága hat. De ha meg tudod fejteni, hogy lelkileg mi billentett ki, akkor azt is meg tudod fogalmazni, hogy tulajdonképpen mi váltja ki belőled ebben az adott helyzetben az ellenállást. Javaslom, hogy a beazonosításnál egy szerénytelen Bingó! azért hangozzék el, mert ezek az ellenállások leggyakrabban gyenge pontjaidra, pozitívabban fogalmazva: fejlesztendő területedre mutatnak rá. Így hát a bevállalósabbak, az önismereti út extrém sportolói gyönyörű tanulási folyamatba kezdhetnek, ha szembenéznek önnön ellenállásaikkal és meglátják benne a tanulás, fejlődés lehetőségét. És még az is előfordulhat, hogy külső változtatásra – egyelőre – nincs is szükség.  

A lényeg: a döntésed bárhogy jó, azzal az alapvetéssel, hogy a döntéseddel saját magadat elismered, tiszteled, értékeled, és a lehető legjobb jót hozod ki belőle – önmagadnak.