Menekülj előre!

A férfiakról szóló sorozatunkban most tarts velem és gondoljuk végig együtt, hogy az álláskereső férfiak jelentős része mit nem szeret bevallani, figyelembe venni. Úgy általában. És az álláskeresésben sem.

• Nem szeretünk kiszolgáltatott helyzetben lenni. Férfiként nehezen éljük meg és valljuk be, hogy nincs munkahelyünk, vagy az nem „olyan”. Az ideálisnak tekintett férfi szerep jellemzően nem a kiszolgáltatottságról, alárendeltségről, lépéshátrányról szól. (Sok ismerősöm van, aki így fogja fel az álláskereső állapotot.)
• Nehezebben kérünk segítséget. Tapasztalatunk, hogy sem a konzultációkon, sem a workshopokon, sem a hozzászólásokban nem egyenlő a nemek aránya. (Itt nem csupán a „Menekülj előre” tapasztalatairól beszélek.) Ez mintha mintaként működne. A társadalmilag elfogadott férfias viselkedésben nincs nagy helye a segítségkérésnek. (Kedves Hölgyek, akinek van hasonló helyzetben lévő férfi ismerőse: kér segítséget? Ti hogy látjátok?)
• Nehezebben fogadunk el tanácsot, támogatást. Természetesen személyiség függő, de jobban szeretünk „megmondó” szerepben lenni, semmint elfogadóban. Itt nem a tanulásról beszélek, az társas kapcsolatokban kevésbé kockázatos. Egy számunkra fontos kapcsolatban elfogadni tanácsot – na ez megy nehezebben.
• Nem mindegy, milyen állásajánlatról van szó. A férfiak jelentős része vagy nem szeretné a korábban megszerzett társadalmi presztízsét (lásd: munka, pozíció, bér) lejjebb adni, vagy pedig szeretné - bármilyen munkakörben - megélni a férfi-szerepét. Jellemzően nem fogadunk el „bármilyen” ajánlatot.
• Sajátos, a nőkétől eltérő a megküzdési stratégiánk. A viselkedésünk egyik szélsőséges formája a nyomulós, „majd én megmutatom” típusú álláskeresés. Idegből, egóból, erőből megyünk neki a folyamatnak – és aztán csodálkozunk az eredményen...
• A másik szélsőséges viselkedésünk a pótcselekvésekben, önámításban megnyilvánuló elkerülés, amikor magunk számára sem vállaljuk fel a kellemetlennek ítélt helyzetet. (Nézzetek körül, hány olyan ismerősötök van, aki inkább  „emelt fővel” kínlódik, depressziós vagy alibi-önmegvalósító lesz, - az alkoholról most ne beszéljünk, - semmint „alábbadja”, vagy a helyzetnek megfelelően viselkedne.) 
• Nagyon eltérő a viselkedésünk az életkorunk függvényében. Máshogyan kezelünk helyzeteket fiatalként, pályakezdőként, és másként aktív korúként. A legnehezebb helyzetben azonban a „klasszikus” 50 év felettiek vannak, akiknek nem csupán a környezettel (munkaerőpiac, társadalmi megítélés, stb.), hanem saját magukkal (múlt, tapasztalatok, elvárások, újrakezdés, versenyképesség, "férfiasság", stb.) is meg kell küzdeniük keményen.             

Nehéz röviden írnom ezekről a témákról. De most nem kifejteni szeretnék, hanem gondolatokat ébreszteni. Magadra ismertél? Vagy épp nagyon nem? Szívesen veszünk gondolatokat, tapasztalatokat, véleményeket tőletek.

A következő bejegyzésben azokat a fő kockázatokat veszem majd sorra, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell. Érdekel?