Rebbenékeny, törékeny nő, mélyen ülő, fájdalmat csillogó, szomorú szemekkel. Már a telefonban elsírta magát, harmadik éve gyászol, feldolgozhatatlan fájdalom van a szívében. Amióta meghalt az édesanyja „nem tér magához”. Szoros kötelék volt az övék, most a környezete erőszakolta rá, hogy hívjon fel és kérjen segítséget, szerintük ez a gyász már túlzás, beleragadt a bánatba, nem tud továbblépni, nem tudja feldolgozni a veszteséget.

Remeg a hangja, idegesen morzsolja a papírzsebkendőjét és két orrfújás között tisztelettel és istennőként beszél az anyjáról, akit évekig ápolt, mielőtt 85 évesen meghalt. Egy összetört, magányos kislány képe bontakozik ki bennem, aki bár ötvenes testben ül előttem, de szorongása, magányossága egy hatéves kislányé. Történetmeséléséből kiderül, hogy az édesanyja egy szigorú, de igazságos nő volt, erős szabályozó képességgel, nyers kritikai érzékkel, igen nagy elvárásokkal. Nehéz volt neki megfelelni, mondja, de ha sikerült, az a rövid, de szoros ölelés, amit kapott tőle, minden erőfeszítést megért. Bárcsak megölelhetné még ugyanúgy, zokogja a zsebkendőjébe. Sajnos a környezete nem érti ezt a hiányt, nem toleráns már a gyászával. A fekete ruhát is csak a kedvükért vette le, szíve szerint még mindig abban járna, szerinte az anyja is így akarná. A férje bolondnak tartja, mert gyakran beszél félhangosan a mamához, ráadásul gyakran éjjel arra riad, hogy a mama ott ül az ágya szélén és rendszeresen van napközben is olyan érzése a munkahelyén, hogy ott van vele. Most is... Közli egy félmosollyal, én pedig zavartan fészkelődöm a székemben, keresve magamban, hogy tudok-e örülni a mama jelenlétének…

Mintegy érdekességképpen említette meg, nem titkolva saját meglepettségét sem a felismeréstől, hogy amúgy a munkahelyén tud nagyon összeszedett lenni, a munkáját élvezi és örömmel végzi, "mintha abból töltekeznék, vagy mi...". Otthon, körbevéve az édesanyja hagyatékával, amihez rigorózusan ragaszkodik, újra belesüpped a gyászába. Ritkán egy-egy filmet is megnéz a férjével, de a nevetés és a „lazább pillanatok” hamar kijózanodásba fulladnak, szinte lelkiismeretfurdalása van, ha nem szomorú. Igényli a csendes visszahúzódást, hogy hagyják őt békén, azt sem bánja, hogy remetének tartják.

Ez eszembe juttatja a gyerekkoromból a fekete fejkendős, hajlott hátú, élete végéig feketében járó idős szomszéd nénit, akihez az anyukám átküldött tojásért és aki egy váratlan pillanatban meglepett egy fél mosollyal, amitől teljesen elbizonytalanodtam, hiszen az ő „imidzse” a szomorúság volt és a haláláig tartó gyász, soha előtte nem láttam még mosolyogni. Igen, az az állapot, amikor a gyászolás az identitás részévé válik, amikor a gyászoló már nem tudja, ki és mi lehetne ő a gyásza nélkül. És aki a környezetét a gyászon keresztül meg is regulázza kissé, vele ne vicceskedjen, ne hangoskodjon senki, ő nem vesz részt a pletykában, piacozásban, és egyéb hétköznapi dolgokban. (Ha ez a néni így eszembe jutott, akkor azt is elmondom, hogy köszönettel tartozom neki, mert már azzal is vidámabbá tudta tenni a gyerekkoromat, hogy Bácsi néninek hívták és persze a férjét Bácsi bácsinak...)

A gyász fala néha erős vár

A velem szemben ülő hölgy mereven és érezhetően kíváncsiság nélkül hallgatta végig tőlem azt, hogy a Gyászfeldolgozás Módszerrel® milyen módon dolgozhatnánk közösen a gyászán. Meséltem neki a könyvről, amire építve – nagyon strukturált és kiszámítható módon - haladnánk a 8 alkalmas folyamatunkban. Vázoltam, hogyan tudunk ezzel a módszerrel lépéseket tenni egy felszabadultabb, harmonikusabb élet felé, de nem reményt, kíváncsiságot láttam a szemében, hanem riadalmat. Fél - konstatáltam, mégis hirtelen együttműködően egyeztette velem a közös munkánk első időpontját és ez engem is inspirált. Miután elbúcsúztunk, gyengéden morgolódtam magamban, hogy miért kellett akár egy pillanatig is attól tartanom, hogy ez a hölgy nem akarja elengedni a gyászoló énrészét, miért gondoltam arra, hogy ő A Gyászoló Gyermek szerepében érzi magát önazonosnak, ott van biztonságban és sokáig ragaszkodni is fog ehhez. Izgatottan vártam a következő találkozást, lelkesített a közös folyamat gondolata. Már előre lelkesedtem magamban, hiszen láttam már néhányszor, hogy milyen életminőségbeli változást tud eredményezni, ha valaki kijut a gyász alagútjából és a veszteség fájdalma enyhül, valahogy a fényre kijutva megbékélés és több életenergia mozgosódik.

A találkozás azonban nem jött létre, a hölgy a gazdasági válságra hivatkozva lemondta a folyamatot.

Ha elakadtál a gyászfeldolgozásodban, szeretettel várom a jelentkezésedet. A 7+1 alkalmas folyamat történhet személyes találkozás keretében vagy online is.