Menekülj előre!

Vendel történetét azért osztom meg veled, mert az elmúlt időszakban többször találkoztam hozzá hasonló attitűdű ügyfél-jelölttel. Ha bármilyen hasonlóságot vélsz felfedezni önmagad és Vendel között, az nem lehet a véletlen műve és javaslom, hogy lépj legalább eggyel tovább, mint ő…

Elég, ha a történet legvégén csak arra a kérdésre válaszolsz magadnak, hogy te mennyire vagy golyóálló.

Vendel személyes konzultációra jelentkezett, de végül az online térben zajlott a találkozásunk. Ötvenes úriember, aki bár öltönyben és nyakkendőben jelentkezett be, mindezt a hálószobájából tette, teljesen fesztelenül. A helyszín csak engem lepett meg, őt egyáltalán nem zavarta, hogy bepillantást enged a legintimebb szférájába. Később derül ki, hogy rég „nehezebb időket él”, talán már nem is tekint hitvesi ágyként a háta mögött lévő franciaágyra.

Vendel egyedül él. Jól menő vállalkozó, azért volt öltönyben, mert a konzultáció után már fontos tárgyalásra rohant. Haját idegesen igazgatja, csattog a toll a kezében, türelmetlensége még az online térben is érzékelhető. Idegesítően krákog, sürgető a beszédtempója és érzem, hogy engem is siettetne. Gyakran vág a szavamba, a kérdéseim végére sem érek, amikor ő már válaszolni kezd. Vibrál az egész ember, végig olyan érzésem van, mintha fel akarna pattanni a székéből és legszívesebben itthagyna.

Élethelyzetét hadarva vázolja. Öt éve vált el, a nejét és a két kiskorú gyerekét azért hagyta el, mert a túl sok veszekedést már nem bírta menedzselni a jól működő vállalkozás mellett. Öt éve magányos. A családja nem áll vele szóba, a gyerekek kamaszok, távolabbi családjával rég megromlott a viszony. A beosztottjaival ellenben nagyon megtalálja a hangot, hamar kiderül, hogy tulajdonképpen velük teljesedik ki. Párás szemmel úgy beszél a munkatársairól, mintha a barátai lennének. Nagyon szereti őket, nagyfokú felelősséget vállal értük és úgy érzi, ez kölcsönös. Családias, nagy teherbírású csoport képe bontakozik ki előttem, szinte irigylésre méltó összetartásról és lojalitásról számol be.

De Vendel fizikailag nincs jól. Sokat fáj a gyomra, a feje, magas a cukra, a koleszterinje és a vérnyomása is. Régóta gyógyszereket szed, de azok mintha most nem hatnának. Nem túl jó a közérzete, szemüveget is kellett most csináltatnia, mert romlik a szeme, rosszul alszik és hát na, nem bírja már úgy a tempót. Mire ideér a történetben, legalább kétszer elveszti a mondandója fonalát, pillanatnyi memória-kiesései vannak. Kicsit lelassul és kevésbé vibrál, mély fájdalom van a hangjában, amikor a magányáról beszél. Nincsenek barátai, a nőkkel valahogy nem találja a hangot, bár elittársozik, de azt is valahogy elunta már, minden nő több időt akarna tőle, mint amit ő tud nyújtani, hiszen gyakran hétvégén is dolgozik. Fárasztják a randik, enerváltan gondol erre az egész párkapcsolati hajcihőre. Kéne egy társ, mert hát rossz egyedül ágybabújni. De szörnyű nyűgként éli meg azt a hosszú folyamatot, amíg kialakulna egy kapcsolat (ami viszont nem alakul ki). A nőket Hölgyként emlegeti és úgy ejti ki a szót, hogy muszáj nagy betűvel írnom. Megremeg a hangja, amikor az édesanyjáról beszél, aki távoli faluban él egyedül, őt sem látta már hónapok óta, csak a pénzt utalja neki havonta, ugyanúgy, ahogy a gyerekeinek is.

Kérdésemre, hogy mi a folyamattal a célja, amire jelentkezett nálam, mit szeretne elérni, azt a meglepő választ adta, hogy „ezen a fekete pályán szeretne ügyesebben lavírozni”. Fejlődni szeretne, hogy jobban bírja ezt a terhelést, hogy magasabb színvonalon tudja elvégezni a munkáját, kevésbé fáradjon el és ha lehet, a testi tünetei is múljanak el. Persze egy társ is jó lenne, de nem minden áron, fontosabb, hogy neki nagyobb legyen a teherbírása. Kérdésemre éles hangon közli, hogy semmiféle változást nem érzékelhetnek a munkatársai, semmiből nem ad alább, ő szereti a munkáját, nem fog delegálni, „nem száll ki az autójából” (azaz nem mondd le az utazásokról), neki kell tudnia megoldani ezt a problémát, senkinek semmi köze ehhez, a munkatársai ebből nem vehetnek észre semmit.

A kérdésre, hogy jól értem-e, hogy változtatás nélkül akar változást elérni az életében, ingerülten felcsattan és már nem csattogtatja a tollát, mert lecsapja az asztalra. Idegesen túr ritkuló hajába, jelentőségteljesen néz az órájára. Valóban letelt az időnk, saját maga mondja ki, hogy ezek után időre van szüksége, hogy átgondolja, el tudna-e köteleződni egy folyamat mellett. Érzi, hogy szüksége lenne rá, de nem biztos, hogy neki ehhez lenne idegrendszere. Semmi fájdalmasban nem kíván résztvenni, és ebben a covidos helyzetben a kollégáit sem teheti ki annak, hogy bármiféle változtatást eszközöljön. Időre van szüksége, hogy átgondolja, akarja-e egyáltalán ezt az egész coachingot.

Úgy lép ki a beszélgetésből, hogy az utolsó szótagot már nem hallom.

Vendel azóta sem jelentkezett. Én pedig csendben belátom, hogy vannak emberek, akik nálam jobban hisznek abban, hogy a munkatársaik visznek majd meleg levest a kórházi ágyukhoz.

Ha szívesen indulnál el a személyiségfejlődésed útján, gyógyulnál, szívesen lennél kiegyensúlyozottabb vagy a karriered van fókuszban, várom a jelentkezésedet. Dolgozhatunk személyesen, online és "walking coaching" keretében. Nagyon várom a jelentkezésedet.