Menekülj előre!

Tangó. Szerinted el lehetne úgy táncolni, hogy mindig csak a gyors ütemed léped? És akkor az még mindig tangó lenne? Gondold végig, ez a lassú-lassú-gyors-gyors-lassú tangó-ritmus a te  saját, személyes életednek a ritmusa is lehetne. Lehet, hogy ez az egészséges élet titka, de ha te csak a gyors tempót léped, abból mi lesz? Te akarsz ilyen „táncot”?

Végtelenül közhelyesnek hat, hogy felgyorsult világot élünk, mégis ritkán gondolkodunk el, hogy milyen következményei vannak annak, ha a saját, emberi és személyes ritmusunktól eltávolodva, tőlünk teljesen idegen ritmusnak megfelelve passzírozzuk bele magunkat az élet áramába, hiszen senki nem akar le és kimaradni. Erős marketinggel korbácsolják az igényeinket, manipulatív módon keltik fel a kíváncsiságunkat, fenyegetettséget élünk át, ha lemaradunk valamiről, és ebben a hajszában csak folyik el az értékes életenergiánk. Loholunk az élet után, versenyzünk és versenyeztetnek bennünket naphosszat, teljesítménykényszeres odaadásban vagyunk egész nap. Erőtartalékaink megcsappannak, épp arra nem marad idő, erő, ami töltene, újra vitalizálna bennünket. Aztán vagy önként vagy testünk jelzésére kiszállunk a mókuskerékből és lelassulunk. És akkor észrevesszük, hogy úgy sem jó. Hogy lassan élni (főleg hosszabb távon) valahogy mégsem életszerű, drámai gyorsasággal lassulni pedig kifejezetten fájdalmas. Nehéz az elengedés, az új szokások kialakítása, a környezettel való elfogadtatás és végső soron megannyi saját vágyad van, ami miatt igenis jó pörögni néha.

Ne lassulj. Ne gyorsulj. Sokkal inkább találd meg a saját életed táncának ritmusát. Ez nem megy mindig könnyen, mert előfordulhat, hogy már fogalmad sincs róla, hogy a te életednek mi a ritmusa. Lassan leszakadunk a természetről, pedig mutatja a mintát, hogy hogyan fenntartható hosszútávon az élet nevű játék. Elszakadni látszunk, kiesni a ritmusból, botladozunk, egymás lábára lépünk, saját magunkat gáncsoljuk el.

Pedig van megoldás, roppant egyszerű.

Belső fókusznak hívják, csend, tudatosság és az a fajta jó szándék kell hozzá, amivel saját magadon kívánsz segíteni. Figyelni, meghallani a saját belső igényeinket, felismerni az életben unásig ismételt mintáinkat, függőségeinket. Megéri kísérletezni, könnyed játékossággal keresni, hogy a mi táncunk mikor társastánc és mikor szóló, mikor kell jól koreografáltnak lenni vagy épp teljes gőzzel improvizálni. Vajon versenytánc vagy klasszikus balett, esetleg lötyögős vagy szenvedélyes? Egyet jobbra-egyet balra típusú vagy bemozgod vele a teret? Ezerféle lehet és a kombinációs lehetőségek végtelenek. De van egy, ami csak a tiéd. És aztán „kinövöd” és jöhet a következő. Folyamatos, lágy egymásutánban, jó ritmusban. Éles látással, már nem elkenve, nem  meggyőzve magad, hogy a kötéltánc is tánc.

Ha egyedül nem megy, kérj segítséget. Akár tőlem, akár mástól, de ne légy kis szájtáti, elszaladhat előled az élet és lehet, hogy utólag nem leszel büszke, hogy magas szinten űzted az ősi-népi toporgóst. Nem táncterápiával segítek (pedig kedvem lenne hozzá :-)), de ígérem, nem lesz hatástalan!