Menekülj előre!

Már most, az év első napjaiban foglalkoztat az „újévi fogadalmak halála” kérdéskör. Miért van az, hogy a legtöbb embernek vannak elképzelései, hogy miként lehetne jobb, sikeresebb az élete, ki is találja az odavezető utat, fogadalmakat tesz (amelyek azért legtöbbször a saját javunkat hivatottak szolgálni) és mégis néhány nap és ellanyhul a lelkesedés, megkopik a cél fénye és újra jönnek a szürke hétköznapok. (Persze tisztelet a kivételnek!) Mindenesetre rájöttem, hogy a diszharmónia lehet a ludas.

A legtöbb ember ugyanis szeretne valamit, de a céllal nincs harmóniában az, amit aztán valójában tesz. Vágyik valami magasztosra, értékesre, örömtelire, miközben a saját megítélése a dolgokról sem nem magasztos, sem nem érték-központú és ő maga sem örömteli. Vannak, akik rendet, csendet és harmóniát vágynak maguk köré, miközben viselkedésükkel (még ha az nagyon passzív is) felkavaróak, a saját belső életük is felkavart és rendezetlen. Sokan vágyják az egészséget, a kicsattanó testet, de sem nem viselik gondját, sem nem értik saját testük jelzéseit, üzeneteit (arról, hogy a popsijukat felemeljék a tévé elől, már nem is beszélek). Még többen vannak, akik vágyakoznak a szerelem és a szeretet után, de saját magukkal sincsenek jóban, vagy épp annyira el vannak foglalva magukkal, hogy a jelenlévő szeretetet sem érzékelik/értékelik már.

És ugyanígy sok ember vágyik arra, hogy jó munkáltatója legyen, de önmaga semmit nem tesz azért, hogy ő maga jó (egyre jobb) munkavállalóvá váljék. Vágyik karrierre, de még épkézláb önéletrajza sincs, lehetőségeivel pedig nincs tisztában. Van olyan munkavállaló, aki vágyik az elismerésre, hogy értékeljék a munkáját, de ő maga nem képes elismerni mást, sokszor még önmagát sem. Munkáltatók ezrei vágynak megbízható és tisztességes munkaerőre, de gyakran ők maguk is a „kiskapuk hívei” és ahol csak lehet „rugalmasan értelmezik a szabályokat”. Vágyunk okos, nyílt és dinamikus munkatársakra, miközben fásultak, motiválatlanak vagyunk mi magunk is. Ábrándozunk elmélyült, precíz kollégákról, miközben magunknak sem valljuk be, hogy hányszor hagyatkozunk nagyvonalú „szakértői becslésekre”.

Egyszóval vannak vágyaink, külső elvárásunk, de ami belül történik, amit mi magunk teszünk, az ellentétes, de legalábbis nem a célt szolgálja.

Mi lenne, ha ezen változtatnánk? (Szép, új világ.)

Mi lenne, ha azt adnád, amit kapni szeretnél? Mi lenne, ha azt csinálnád, ami a célodat szolgálja? Mi lenne, ha tájékozottabb, érdeklődőbb lennél, több kérdésed lenne és nyitottabb lennél a válaszokra? Mi lenne, ha passzivitásból átváltanál aktivitásba? Mi lenne, ha várakozóból kezdeményező lennél? Ha elszenvedőből inkább „generalista”? Mi lenne, ha elérnéd, hogy téged ne tudjanak meglepni? Ha tennél azért, hogy minden egyes nappal értékesebb munkaerő legyél, ha fejlesztenéd magad, tudnád, hogy miként kell állást keresni, állásinterjúzni, akkor is, ha épp van munkahelyed?

Szóval mi lenne, ha harmóniába kerülnél önmagaddal, aztán a céljaiddal és végül meg is valósítanád? Egyszóval: mi lenne, ha 2015-ben is Előremenekülő lennél? J

Boldog új évet kívánunk!