Menekülj előre!

Személyre szabott megoldások útkeresőknek, gyógyulni vágyóknak.

Karácsonyi utalvány - hal helyett a háló

[email protected]

Az én-márka

Mottó: „Kedves Jóisten! Oszkárnak hívnak, tízéves vagyok, felgyújtottam a kutyát, a macskát és a házat (lehet, hogy megsütöttem az aranyhalakat is), és azért csak most írok, mert eddig nem volt rá időm a tanulás miatt. Jobb, ha előre megmondom, utálok írni. Csak akkor írok, ha nagyon muszáj. Az írás csupa cikornya, üres tettetés! Tarka hazugság. A felnőttek mániája. Tessék, nézd meg a levelem elejét: „Oszkárnak hívnak, tízéves vagyok, felgyújtottam a kutyát, a macskát és a házat...” Írhattam volna azt is, hogy „Tojszinak hívnak, úgy nézek ki, mint egy hétéves, kórházban élek a rákom miatt, és azért nem írtam, mert nem is hiszem, hogy létezel.” Csakhogy ez nem jól veszi ki magát, mert nem foglak érdekelni. Pedig kell, hogy érdekeljelek. Az sem ártana, ha szabadidődben tennél egy-két szívességet.” Eric-Emmanuel Schmitt – Oszkár és Rózsa mami

Friss diplomásoknak, pályakezdőknek az én-márkáról (personal branding), annak építéséről, kidolgozásáról és „működtetéséről” beszélni, meglehetősen szép kihívás. De több annál, igazi teremtő munka, hiszen ebben az esetben aztán tényleg jól látható majd, hogy az elvetett mag mivé fejlődik. És ebben a témában is szépen kirajzolódik az előremenekülés lényege: a tudatos önmagadra figyelés hamar meghozza a várva várt eredményt.

Én? Márka?

Bizony. És tudod, mi a márka? A reklámguru, David Ogilvy szerint nem más, mint betartott ígéret. És ezzel akár be is fejezhetném a blog-bejegyzésemet, mert ebben minden benne van. Ígérsz valamit, amilyen biztonsággal vagy, amit nyújtani tudsz, betartod, és tulajdonképpen ez vagy te. Ez a te márkád. Erről ismer fel mindenki, ezzel azonosítanak, ez az, amiről meg tudnak határozni téged, amivel kitűnsz a tömegből. 

Na de hogyan lehet ezt meghatározni önmagunkról? Alapos és kitartó önismereti munkával. A márkaépítéshez elengedhetetlenül szükséges, hogy ismerd magad. A szakmai pályátok elején járó fiatalok vagytok, akik még egy sor kérdésre nem is biztos, hogy tudjátok a választ, hiszen nincs elég tapasztalatotok. Így aztán picit másképp kell tekintenünk a folyamatra, mint mondjuk egy meglett, tapasztalatokkal rendelkező üzletember esetében tennénk. A brand-építés alapvetően a vezetők, tanácsadók kiváltsága manapság, de miért ne tehetnéd meg te is, hogy brand-eled magad? Miért ne menekülhetnél előre? :-)

Kezdjük hát, apró lépésekkel.

Belülről kifelé

Az „építkezésben” belülről kifelé haladunk. Azaz a belbecsből indulunk ki és ezt majd „összekötjük” a külcsínnel. Hiszen a jó én-márka e kettő összhangjáról, harmóniájáról szól. Az önismereti tanulás hosszú és szép feladat, de arra a kérdésre, hogy mik a belső értékeid, már fiatal korod ellenére is bizonyára tudsz válaszolni – aztán ez az évek múlásával csak egyre gyarapodni és változni fog. És ez így van rendjén.

Gyűjtsd össze (és írd a felkészülésedet segítő füzetedbe, hogy később is meglegyen), hogy melyek azok a belső értékek, amelyeket tartósan, megbízhatóan, következetesen, kiszámíthatóan és nem utolsó sorban hitelesen tudsz magadénak. Gondolkodj, szánj időt az értékeid feltérképezésére, esetleg vedd elő a motivációs levélről szóló blog-bejegyzésemet, illetve a listádat, amit akkor írtál magadról. Menj mélyre, minden apróságra szükség lehet. Lásd magad kívülről, és minden hasznos és értékes momentumot szedj össze. De vigyázz, most ne azt írd le, amilyennek szeretnéd látni magad, hanem azt, amilyen vagy. Ezek az értékeid. Ezekkel rendelkezel, ezek adják a te stabilitásodat. (Ebben a folyamatban segítségedre lehetnek különféle személyiség-tesztek, ezekről külön blog-bejegyzést fogok írni. )

Megtanulni, szerepként felvenni csak olyan tulajdonságokat és kompetenciákat tudsz majd, amelyek valahogyan ehhez a stabil alaphoz köthetők. Ennek azonban megvannak a határai, az értékeidtől – kényelmesen és nem belerokkanva – csak a rugalmasságodnak megfelelő szintig tudsz eltérni. A rugalmasság vagy alkalmazkodási képesség mindenkinél különböző mértékű. Léteznek extrém esetek, biztosan láttál már pénzért, hatalomért, vagy más „motivációért” önmagát túlfeszítő embereket. Ők azok, akik vagy rövidtávon gondolkodnak, vagy hosszútávon stresszesek, depressziósak, és végül kiégettek lesznek. Ennek egyszerűen csak az az oka, hogy eltérnek a saját értékeiktől, meghatározott cél érdekében szerepet játszanak, maszkot viselnek, és igen ritkán boldogok. A legfájóbb az, amikor ezzel a színjátszással az életcéljukat sem érik el. Ha van nekik egyáltalán. (Természetesen az átélt kudarc is egy út a fejlődéshez, az értékek gyarapításához, a változáshoz.)

De én most hosszú távú terveket szövögetek veletek :-), egészséges és boldog, nem utolsó sorban tudatos fiatal munkavállalókat szeretnék felkészíteni arra, hogy hogyan építhetnék fel a maguk várát úgy, hogy az az otthonuk is legyen, ne csak egy erődítmény körülöttük.

Ha egyetértesz a fentiekkel és szeretnéd folytatni, nézzük, mi a következő teendő.

Bóbita, Bóbita épít...

Ha megvannak az értékeid, amelyek megfelelnek a fenti kritériumoknak (tartósak, kiszámíthatóak, hitelesek, stb.), akkor nincs más hátra, minthogy megkeressük azokat a tevékenységeket, amelyeket ezekre az értékekre építhetünk. Amire a brandinged alapozható. Hogy kilépjünk az elméleti síkból, nézzünk egy gyakorlati példát: amennyiben én erősen szabálykövető vagyok és tudom magamról, hogy kifejezetten örömmel tölt el az olyan munkák elvégzése, amelyhez alapos szabály-ismeretre, szabálykövetésre van szükség, akkor minden bizonnyal számos olyan tevékenység van, ami jól áll majd nekem és nagyon sok, ami viszont egyáltalán nem. Remek jogász, HR-es :-), vagy bíró lennék, de valószínűleg nem sok hasznomat venné egy kreatív-ügynökség vagy egy rendezvényszervező iroda. Még akkor sem, ha történetesen minden végzettségem meg lenne hozzá. Viszont, ha én ezt tudom magamról és hosszútávon, kitartóan, kiszámíthatóan, hitelesen erről tudatom is a „nagyvilágot”, akkor ez az én brandem. Hogy mindenkinek a (munkahelyi, baráti, szabadidős) környezetemben én jelentsem azt a valakit, aki szabálykövető módon fogja az ügyeit intézni. Ugye érzitek, hogy most eléggé leegyszerűsítő voltam, de érzékeltetni szerettem volna a fenti elméleti dolgok gyakorlati megvalósulását. Elképzelhető, hogy egy kreatív-ügynökségnél is hasznos egy olyan munkavállaló, aki szabályok mentén szeret dolgozni, de ezen kompetencia ellentétes sok más, a kreatív-ügynökségeknél kifejezetten hasznos kompetenciákkal. Nem lehet valaki egyszerre szabálykövető, ugyanakkor végtelenül innovatív szellem, tele spontaneitással. Tehát nagyobb az esélyem rá, hogy az egyéniségemmel, képességeimmel nagyobb sikert érek el, ha a számomra megfelelő értékek mentén maradok és abban akarok nagyot és maradandót alkotni. (Nem lehetetlen, hogy kiváló kreatív lennék, de sok időt, energiát és nem kevés hitet igényelne a részemről. :-)) És persze eléggé fárasztana is, hiszen ha nem ez „fakad a természetemből”, akkor a hiteles megvalósításhoz nagyon komoly belső energiákat kell mozgósítani.

A személyiséged fejlődése, a tapasztalatok, a vágyott ideális énkép elérése azonban életre hívja majd az igényt olyan hiányzó értékek pótlására, amelyek szükségesek lehetnek a tökéletesebb élethez. Ezek azok az irányok, amelyek még a tanulnivalók listáját gyarapítják. A personal brand nem valami statikus dolog, ami az ötvenes éveidben ugyanúgy „elad” téged, mint huszonévesen. Változol, változik a világ, és ezzel együtt tudatosan változtatod, változtathatod az én-márkádat is.

Mi a missziód?

Még félig az iskolapadban ülve ezt a kérdést szintén nem egyszerű megválaszolni. De ennek megválaszolása szükséges ahhoz, hogy kiderüljön: mi az életcélod, mit szeretnél elérni, milyen szellemiségben szeretnéd leélni az életedet. Mert ha ez megvan, akkor – nagyon leegyszerűsített formában – az én-márkád lassan készen is van. Már csak finomhangolások kellenek, és élettapasztalat. De megvannak az alapok (értékeid), megvan az arra építhető tevékenység-lista és megvan a cél is. Nincs más hátra, mint összecsiszolni mindezt a sok szép „belsőséget” a külsőségekkel. A brand akkor működik, ha hitelesen meg is mutatkozik.

Amint kint, úgy bent

Nincs annál disszonánsabb dolog, mint amikor valakiről egészen mást látsz a külsőségei alapján, mint amit vall magáról. Persze most elsősorban nem divattanácsokat szeretnék adni, hogy miként tudod mondjuk egy Armani öltönnyel megtámogatni, hogy te igazából egy született üzletember vagy... Az ördög a részletekben lakik és sokkal inkább a tetteink árulkodnak majd, mint a szavaink. Nagy közhely, de igaz. A külsőségek nagyon csúnyán le tudják buktatni a nem hiteles én-márkát. Az önmagát precíznek valló kolléga folyton kaotikus, rendetlen íróasztala, vagy a megbízható munkatárs által kiszivárogtatott információ egy tollvonással húzza át az én-márkád hitelességét. Még akkor is gondosan, és körültekintően kell ápolgatnunk ezt az önimázst, ha az elején jól ismertük fel erősségeinket. Önmagunk kitartó és fókuszált „csinosítgatása” azonban nagyon jó befektetés.

Most pedig, kérlek, nézd meg a facebook profilod, vagy látogasd meg az iwiw oldaladat (vagy egyéb közösségi portált, ahol jelen vagy) és gondold végig, hogy az ott látottak – külső szemlélő szemével – összhangban vannak-e az önéletrajzoddal, a motivációs leveleddel, az én-márkáddal. A külsőségekhez a neten való megjelenésed is hozzátartozik. A profilodon túl a kommentjeid, megosztott témáid, megjegyzéseid is árulkodnak rólad. Vállalhatóak? Konzisztensek azzal, amit állítasz magadról?

Álláskeresés és én-márka

Az álláskeresésed során minimális időd van arra, hogy ezt a jól megfogalmazott, a szó jó értelmében „jól kitalált” önmagadat megmutasd. Az én-márkádnak itt egy nagyon fontos szerepe van: megjegyezzenek. Mert ha már valamiről megjegyezhető vagy, valamivel kitűntél a tömegből, akkor nagyobb az esélyed rá, hogy továbbjutsz a kiválasztás folyamatában.

Az én-márka építésnek az alapjait írtam le, ennél sokkal összetettebb és „amerikásabb” technikák színesítik ezt a területet. Azonban én itt most óvatosságra intenék minden olyan lelkes fiatalt, aki „kettessével szedné a lépcsőket”. A klasszikus értelemben vett personal branding egy pályakezdő munkaerőnél, egy új munkahelyen akár kudarcosan is végződhet. A personal branding Magyarországon még igencsak gyerekcipőben jár, és stílusa, eszközei miatt – kétségbevonhatatlan előnyei mellett – sokszor visszás, nyomulós, picit lufi-eregetős megoldásokat eredményezhet. Ha tehát a „personal brandet” valaki nem jól és jó helyen csinálja, bizony ellenszenvet is kiválthat. Légy tehát óvatos, ne ess túlzásokba. A neten található információ-dömping ebben a témában elsősorban nem friss diplomásoknak, hanem zömmel marketingből élő üzletembereknek szólnak. Az alapvetően amerikai kultúrára építő, külföldi szakirodalomból lefordított cikkek sokszor mellőzik a hazai viszonyok szem előtt tartását. A personal branding egyik eszköze például a „story telling”, ami arra apellál, hogy a klassz és izgalmas sztorikat mindenki jobban megjegyzi, így mondanivalódat színesítsd, tedd így emlékezetessé. Rossz hír: a nagy magyar átlag vezető és HR-es valószínűleg a haját tépné egy állásinterjún, ha ezt az eszközt alkalmazod.

Van egy jó eszköz viszont, az úgynevezett „elevator speech” vagy ahogyan egy előző bejegyzésemben utaltam rá, a „lift-marketing”. Ezt az eszközt az iszonyú vehemenciával networkölő üzletemberek találták ki, akiknek épp egy „lift-utazásnyi” idejük van arra, hogy a liftben velük utazó potenciális partnert megszólítsák, és elérjék, hogy névjegykártyát cseréljenek. A cél tehát az, hogy az ismeretlen „liftutazó” 30 másodperc leforgása alatt annyira a hatása alá kerüljön, hogy a negyedik emeletről leérve a földszinten már ismerősének, leendő üzleti partnerének legyen tekinthető az „áldozat”. Szerintem nem kell hozzá nagy fantázia, hogy miféle ügynök-duma hangozhat el 30 másodpercben... Ettől óvva intelek. De mindenképp hasznos lehet, ha te magad összeállítasz néhány, 30 másodpercbe sűrített, ütős mondatot, ami rólad szól, ami megjegyezhető, izgalmas és elad téged. Azért érdemes felkészültnek lenni egy „rendkívüli lehetőségre”, mert ha nem is a liftben, hanem egy megbeszélésre várakozva, büfében, egy feladat kiosztás után vagy egy bármilyen alkalomból összejött találkozó során hihetetlenül sokat segíthet, ha a vezető fejében el tudod ültetni az ötleted, javaslatod, motivációd. Persze nem könnyű egy „ártalmatlan” helyzetet rögtön a magad javára fordítani. Viszont, ha a fejedben megvan az a 2-3 stabil gondolat, amit bármikor használhatsz, nálad lesz a „száraz puskapor”, nem érhet sem meglepetés, sem nem hibáztathatod magad egy kihasználatlan lehetőség miatt. De ez is vékony jég: ne légy nyomulós.


Neked van már „elevator speeched”? Mit mondanál el magadról, ami felhívja rád a figyelmet és benne van az életed esszenciája? Mi a te ígéreted?

Az alábbi kép kissé fanyar humorral, de jól szemlélteti a téma fontosságát :-)

És most jöjjön a korábban beígért meglepetés! Játszol velem? Oszd meg az „elevator speechedet” velünk, és a legtöbb szavazatot kapó beküldő személyes konzultációs lehetőséget kap tőlem, az általa megjelölt, felkészülést segítő témában. Hajrá-hajrá! :-)

Tartalomjegyzék

Címkék

Nekünk fontosak:

Összes látogatónk a hónapban: 1878
Összes látogatónk eddig: 366202